Sport

Megszólalt a nő, akit megerőszakolt Kiss László

Bors

Létrehozva: 2016.05.06.

<p>Döbbenetes fejlemény a bukott úszókapitány ügyében: Kiss László 55 évvel ezelőtt megerőszakolt áldozata életben van, és nyilatkozott az RTL-nek. És fenntartja akkori állításait!</p>

Forrás: Screenshot / RTL Klub

Megszólalt az RTL Klubban az az asszony, akit Kiss László, az úszók volt szövetségi kapitánya 1961-ben megerőszakolt. A nőről már azt is feltételezte a közvélemény, hogy nincs az élők sorában, de most állítólag maga jelentkezett az RTL-nél.

– Takáts Zsuzsanna vagyok, 73 éves, én vagyok az a hölgy, aki az úszószövetségi kapitány ügyében felmerültem áldozatként. Én tettem annak idején a feljelentést. Annak ellenére, hogy haláhíremet keltették, élek – mondta az RTL péntek esti Híradójában Kissék egykori áldozata, és azt is közölte: továbbra is fenntartja azt az állítását, hogy Kiss és társai nemi erőszakot követtek el ellene. A vele készült teljes interjút a szombat esti Fókusz Pluszban adják le.

Az asszony felbukkanására reagált az RTL Híradónak Kiss László is:

– Örülök, ha a hölgy él, akkor legalább valami esély van, hogy megoldódik a dolog – fogalmazott.

Kiss és két másik úszótársa, Lantos László és Várszegi Lajos 1961-ben erőszakolta meg az akkor 18 éves Zsuzsannát. Kiss 21 éves volt, a lánnyal két nappal korábban az uszodában ismerkedett meg. A bíróság Kisst és Lantost három, Várszegit két év börtönre ítélte. 1962-ben Kiss húsz hónapot ült a nagyfai börtönben, és az ügy kirobbanásakor – néhány hete – arra hivatkozott, hogy szerinte másként történtek az események, mint az az ítéletben szerepel.

Kiss is úgy tudta korábban, hogy áldozatuk nem él, és Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök hozakodott elő azzal először a nyilvánosság előtt, hogy az asszony halott.

– Örülnék, ha a hölgy elmondaná a teljes igazságot, ami történt, és végre kiderülne az igazság, hogy bennünket, hármunkat ártatlanul ítéltek el. Kiss Lacit egy becsületes, sikeres élet után két nap alatt keresztre feszítették, mint a Jézus Krisztust – védte meg barátját most az RTL Híradójában az egyik elítélt úszó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144702_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538816
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538816
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja