Sport

53 °C–os pályán futott a halálba a magyar focibíró

Szabó Sándor

Létrehozva: 2017.08.07.

<p>A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei futball-játékvezetők igazgatósága fittyet hányt a napok óta tartó hőségriadóra, és pénteken fizikai tesztre rendelte be a focibírókat. Az 53 éves Komlósi Lajos belehalt a tűző napon levezényelt futásba.</p>

Pénteken 11 óra 20 perckor kezdte meg a szerencsi mérnök, Komlósi Lajos a 2400 méteres táv lefutását a rekortánon, azaz a szintetikus gumiburkolaton. Az országos vörös riasztás ellenére sem volt mese, a BAZ megyei bíróknak előírták a feladatot. Derekasan igyekezett a megyei NB III-as keret közkedvelt bírója, ám sosem ért a hatkörös penzum végére. Feladta a szíve. Egy szintén tesztet teljesítő bíró elmondta a Borsnak: Komlósi a 40 fok feletti hőségben térdfájdalmaira pa­naszkodva lassított, igyekezett erőt venni magán, mindhiába, térdét masszírozva összeesett és meghalt.

– Lajos szívének kutya baja volt, de ezt a pokoli hőséget nem bírta. Láttam, amint eszméletét veszti. S bár gyorsan érkezett a rohamkocsi a defib­rillátorral, Lajoson ez sem segített. Az a csoda, hogy csak egy tragédia történt a felmérőn, mivel a futórekortán fölött 53 fokos forróságot mértünk a miskolci Egyetemváros sportlétesítményében. Valódi istenkísértés volt ez a futás – idézte fel la­punknak a neve elhallgatását kérő kolléga, aki nem véletlenül nem járult hozzá, hogy felfedjük a kilétét. – A megyei vezetők megtiltották, tilos szóba állnunk a sajtóval. Ha mégis megtesszük, rögvest kikerülünk a játékvezető-keretből. 

Sajti Viktor, a BAZ megyei játékvezetők igazgatója eddig nem reagált a megkeresésünkre. 

Olívia, Komlósi Lajos lánya az RTL Klubnak elmondta, ő abban a pokoli hőségben még a lakását sem hagyta el.

– Háromhavonta rendszeresen sportorvoshoz járt édesapám, s nem találtak nála semmi rendelleneset. Úgy tudom, kevés volt már hátra a távból neki, amikor a tragédia bekövetkezett – mondta megtörten a játékvezető gyermeke.

Hiába szóltak a veszélyről

Több bíró előzetesen jelezte, a fizikai teszthez nem ideálisak az időjárási körülmények, de a megyei vezetők azzal érveltek, hogy a meccsen is kánikula vár majd a bírókra.

A rangadó.hu idézte egy másik, a felmérőt teljesített bíró nyilatkozatát: „Reggel a mentősök nyomatékosan felhívták a megyei vezetők figyelmét arra, mivel extrém meleg várható, ezért nem ajánlják, hogy 10 óra után fizikai terhelést végezzenek. Ezt azonban semmibe vették a vezetők”.

Vizsgálódik az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség a labdarúgó-közösség nevében részvétét fejezi ki a sportember családjának, barátainak, kollégáinak, és a BAZ megyei igazgatóság tájékoztatását kéri a tragédia körülményeinek tisztázására.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja