Pénzeső

Milliárdos lehet a 16 éves csodatini, őt ünnepli a sportvilág

LM

Létrehozva: 2024.01.05.

Élete első darts-világbajnokságán a döntőig jutott a mindössze 16 éves Luke Littler. A szupertehetség valóságos üstökösként robbant be a köztudatba, ehhez hasonló folytatással pedig minden idők leggazdagabb dartsjátékosa lehet.

Sokan már december 20-án felkapták a fejüket az idei darts világbajnokságon, az első fordulóban ugyanis az első vb-jén szereplő, mindössze 16 éves Luke Littler elképesztő, 106-os átlagot produkálva 3-0-ra legyőzte a 21 évvel idősebb Christian Kistet. Aki akkor azt gondolta, hogy ez csak egy egyszeri meglepetés, alaposan tévedett, Littler túlzás nélkül darálta az ellenfeleit, többek között a tavalyi UK Open győztes Andrew Gildingen, valamint a világbajnok Raymond van Barnevelden és Rob Crosson is átgázolt, így jutott be élete első vb-jén rögtön a döntőbe.

Luke Littler mindenkit sokkolt az első világbajnokságán Fotó: Getty Images

A végső révbe érés ugyan elmaradt (Luke Humphries 7-4-re legyőzte), ám csalódott semmiképpen sem lehet az új szupertehetség. Kezdésnek rögtön bezsebelt 200 ezer fontot (87 millió forint) a fináléért. A The Sun azt fejtegeti, hogy mostantól könnyen szerezhet hat számjegyű (fontban értendő) szponzori bevételeket a „The Nuke” becenevű játékos, jövő január 21-én pedig 18 éves lesz, onnan kezdődően pedig különböző alkoholmárkák és szerencsejáték-oldalak is tudják támogatni. Ennek köszönhetően a sportmarketinggel foglalkozó szakértő, Daniel Tunna szerint 2044-re, amikor Littler még mindig csak 36 éves lesz, 40 millió fontnyi (17 milliárd forint) bevételre tehetne szert, amivel a világ legtöbbet kereső dartsozója lenne.

Littler annak ellenére, hogy csak 16 éves, már 8 esztendősen a kocsmákban gyakorolt a tábla előtt, így már most egész szép rutinnal rendelkezik. Az alkoholhoz még túl fiatal, ezért Luke egy-egy győzelem után a kedvenc ételével, a kebabbal ünnepelt. A vb ideje alatt az egyik londoni kebabos fel is ajánlotta neki, hogy a végső győzelem esetén élete végéig ingyen ehet náluk. Szabadidejében legtöbbször a játékkonzol előtt ült, itt ismerte meg barátnőjét, a 21 éves Eloise Milburnt.

Az új sztárért soha nem látott rajongás indult meg a dartsban, Instagram-oldalát máris több mint 750 ezer ember követi, a Rob Cross elleni elődöntőjét 2,32 millióan figyelték, ami abszolút rekord a sport történetében, de kapott már meghívást az angol élvonal egyik topcsapatától, a Tottenhamtől, ahol az irányító James Maddisonnal fotózkodott. David Beckham fia, Romeo Beckham pedig rögtön a nagy rajongója lett, a döntőben a helyszínen szurkolt neki egy „Szuper Luke Littler” táblát maga előtt tartva.

Ezzel a sikerrel Litler most már részt vehet a legmagasabb szintű tornákon, és könnyen lehet, hogy meghívást kap majd a darts idei Premier League idényére.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116510
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116510
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116510
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116510
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk