AKCIÓ

Az asztalra csapott Dárdai, kitört a botrány Berlinben

LL

Létrehozva: 2023.07.13.

Akcióba lépett a berlini "maffia", válaszoltak a Hertha vezetői. Két fiával, de legértékesebb játékosai nélkül utazott ausztriai edzőtáborba a Dárdai Pál vezette német csapat.

Noha kiesett a Bundesliga élvonalából, a német sportsajtóban egymást érik a Herthával kapcsolatos hírek. Dárdai Pál vezetőedző szerdától ausztriai edzőtáborban dirigálja csapata felkészülését az új szezonra. Az elutazás előtt kőkemény döntéseket kellett meghoznia: a kerethez – amelynek a középső fia, Dárdai Márton után immár a 17 éves Dárdai Bence is tagja – tartozó legnagyobb sztárokat otthon hagyta. Nem úgy az egyik új szerzeményét, aki óriási vihart kavart az érkezésével a városi rivális Union Berlintől.

Dárdai kihagyta a Hertha "sztárjait", fiatal csapatot épít az új szezonra
Dárdai kihagyta a Hertha "sztárjait", fiatal csapatot épít az új szezonra      Fotó: herthabsc.de

A súlyosan eladósodott Hertha túléléséhez egyrészt jelentős bevételre van szükség a piacképes játékosai eladásából, másrészt az utóbbi évek felelőtlen gazdálkodása során bevállalt szédítő fizetéseket is meg kell spórolni. A belga válogatott szélső, Dodi Lukébakio esetében például tucatnyi kérő (Köztük az Internazionale, a Lazio, a Lille és a Villarreal) verseng, hogy kifizesse a 10-12 millió eurós (3,8-4,5 milliárd forint) vételárát. A Milantól pár éve még 24 millió euróért (9 milliárd forint) megvett lengyel csatártól, Krzysztof Piatektől ellenben lassan már aprópénzért is szabadulnának a berliniek, hogy ne terhelje tovább a klubkasszát a brutálisan magas gázsija.

Rajtuk kívül Dárdai Berlinben hagyta a Lukébakióéhoz hasonló vételárért a Monaco és a Napoli kerülgette francia Lucas Tousart; úgyszintén a középpályáról a török Ankaragücübe tartó Tolga Cigercit és Suat Serdart, akiről a Fenerbahcéval alkudoznak; az Eintracht Frankfurttal kokettáló U21-es válogatott csatár Jessic Ngankamot; és a szintén túlfizetett Alexander Schwolow kapust.

– Néhányaknak otthon kell maradniuk, ahol egy pro-licences edző felügyeletével futó- és labdás edzéseik is lesznek – mondta Dárdai, aki a jelenleg még bő 40 fős keretéből csak 23 mezőnyjátékost és négy kapust vitt magával az Alpok hegyei között található Zell am Seebe.

Természetesen az utazók között volt a városi "rivális" (az előző szezonban Bundesliga-negyedik, így Bajnokok Ligája-főtáblás) Union Berlint korábban négy évig szolgált Toni Leistner is. A belga St. Truidentől ingyen leigazolt 32 éves védő érkezése kiverte a biztosítékot a berlini drukkerek egy részénél. 

"Leistner, takarodj a klubunkból" volt olvasható egy molinón a Hertha edzőközpontjának bejárata előtt, a Fővárosi Maffia 03 elnevezésű ultracsoport aláírásával.

Dárdai főnökei közleményben ítélték el a történteket, mondván, a kiírás ellentmond a klubra jellemző befogadó kultúrának.

A focista 2014-től 2018-ig játszott az Unionban, de egy 2020-s meccs után is azt posztolta a közösségi oldalán, hogy "Berlin mindig piros-fehér volt és marad".

– Ez már a múlt, csakis az itt és most számít. A teljesítményemmel akarom meggyőzni a szkeptikusokat, az első meccstől kezdve – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Leistner.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988110
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el