Darts

A világ legjobb dartsosai ellen játszhat a szülinapos magyar tini

Címkék
darts

F.M.

Létrehozva: 2022.09.01.

Első European-Tour dartsversenyére készül a friss születésnapos, Borbély András, aki rögtön komoly feladatot kapott, ugyanis a 2020-ban világbajnoki nyolcaddöntőt játszó Jeffrey De Zwaan lesz az ellenfele.

Szeptember 2-án, immár második alkalommal kerül megrendezésre a Hungarian Darts Trophy, amely szeptember 4-én, vasárnap fejeződik be Budapesten, a BOK Sportcsarnokban. A tornán ott lesz a világ legjobb 16 játékosa, köztük olyan közönségkedvencek is, mint Peter Wright vagy Raymond van Barneveld.

A 48 fős mezőnyben négy magyar játékos található (Borbély András, Sárai Levente, Székely „Penge” Pál, Végső János), sokan a friss születésnapos, az augusztus 31-én 17 évessé érő Borbély Andrásra kíváncsiak. A pápai játékos vezeti a magyar férfi ranglistát úgy, hogy három éve még hátravan a gimnáziumi tanulmányaiból. A 2018-as világbajnokság elődöntője (Phil Taylor-Jamie Lewis) volt az első összecsapás, amit látott, ezután kezdett el versenyszerűen is dobálni Pápán.

Az utánpótlás és felnőtt mezőnyben szereplő magyar bajnok a Borsnak elárulta, ha tehetné, profi versenyzővé szeretne majd válni. Kedvence az északír Daryl Gurney. Bár egy napon fognak játszani (mindketten péntek délután lépnek fel a színpadra), Borbélynak egy másik nagyágyú, Jeffrey De Zwaan ellen kell bizonyítania. A 26 évesen már rutinosnak számító játékos 2020-ban bejutott a világbajnokság legjobb 16-a közé, akkor csak a későbbi világbajnok, Wright tudta megállítani drámai csatában.

Mindketten gyors tempóval dobáló játékosok vagyunk, dinamikus mérkőzésre számítok

 – mesélt az esélyekről Borbély András. „Igyekszem a legjobbamat nyújtani és szeretnék jól szerepelni a hazai közönség előtt.”

Sárai Levente szintén péntek délután lép pályára a horvát Boris Krcmar ellen, este pedig Székely „Penge” Pált láthatjuk William O’Connorral szemben, Végső János pedig az ausztrál legenda, Simon Whitlock ellen kezd majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715079910
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715079910
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715079910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715079910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715079910
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk