Erőltetett menet

Brutál kemény időszak kezdődik, ez vár a Fradi focistáira

Bors

Létrehozva: 2022.09.30.

Vasárnaptól november közepéig nincs megállás. Erőltetett menetbe kezd a Fradi.

A válogatott mérkőzések után, hétvégén újra beindul a klubfutball. A három sorozatban is érdekelt FTC-focistákra hosszú menetelés vár, hetente két meccsel: vasárnap Kecskeméten kezdődik és november 12-én a Honvéd elleni kispesti derbivel zárul, köztük a bajnokik mellett Magyar Kupa- és Európa-liga-mérkőzésekkel megspékelve.

Traoré, Tokmac és Laidouni (balról jobbra) három fronton repítik a Fradit
Traoré, Tokmac és Laidouni (balról jobbra) három fronton repítik a Fradit Fotó: MTI

Szusszanásnyi levegőhöz jutott a Ferencváros labdarúgócsapata az elmúlt két hétben – legalábbis azok a kerettagok, akik a tucatnyi válogatott játékostól eltérően nem a nemzeti együttesükben szerepeltek világszerte. Vasárnap, az újoncként meglepetésre a harmadik helyen álló Kecskeméti TE vendégeként, a telt házas Széktói Stadionban újabb nagy menetelésbe kezd Sztanyiszlav Csercseszov gárdája.

A következő szünetet a klubfutballt rendhagyó módon november közepétől megbénító katari világbajnokság jelenti. Addig – a november 12-i, Honvéd elleni kispesti derbivel bezárólag – a Fradira 42 nap leforgása alatt 13 meccs vár. Méghozzá fontosabbnál fontosabbak: az eddig hatból hat győzelemmel vezetett NB I soros fordulóitól az iváncsai Magyar Kupa-találkozón át az Európa-liga H csoportjának összecsapásaiig. Két kör után utóbbiban is éllovas a magyar bajnok, és a sereghajtó Crvena zvezda elleni oda-visszavágó, majd a Monaco elleni hazai és a Trabzonspor elleni idegenbeli mérkőzéseken jó esély nyílik elérni az évek óta áhított célt, a tavaszi egyenes kieséses szakaszra is talpon maradni az európai kupaporondon.

A sűrű program előtt, kedden az NB II-es fiókcsapata ellen 4-1-re megnyert edzőmeccsen vette fel újra a ritmust a Fradi.

– A Soroksár elleni felkészülési mérkőzés nagyon jól jött, kellett a lábakba egy kis futás, mivel a válogatottnál ezúttal nem kaptuk meg a meccsterhelést. Picit visszarázódtunk a nemzeti csapat körüli felfokozott hangulatból a klubéletbe. Ez nagyon fontos, hiszen

a Fradival is komoly célokat tűztünk ki magunk elé,

szóval várjuk már a Kecskemét elleni bajnokit, amit természetesen meg szeretnénk nyerni

– idézte a fradi.hu a válogatott védőt, Botka Endrét.
 

NB I, 9. forduló

SZOMBAT
14.30: Újpest–Kisvárda (tv: M4 Sport+)
17.00: DVSC–Honvéd (tv: M4 Sport)
19.30: Vasas–ZTE (tv: M4 Sport)

VASÁRNAP
16.30: Kecskemét–FTC (tv: M4 Sport)
18.45: PAFC–Fehérvár (tv: M4 Sport)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el