Nehezen tagadhatná le, hogy vezetés közben piálva okozott halálos balesetet – a végzetes pillanat előtt nem sokkal ugyanis még a közösségi oldalán élőzött.
Nem jogerősen egy hónapra letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság azt az ukrán férfit, aki vasárnap Jakabszállás közelében ittasan vezetve, előzés közben összeütközött egy szembe jövő autóval, amelynek utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe.
Letöltendő börtönt javasolnak annak a tokodi férfinak, aki részegen módszeresen kínozta, verte és megalázta élettársát: nem elég, hogy eltörte a karját, még egy ajtóval is leütötte az asszonyt.
Kis híján a saját ismerősei gyilkoltak meg egy férfi Csongrád-Csanád megyében: miután szilánkosra tört combbal mozgásképtelenné tették, egy elhagyatott nádasba vonszolták a fagyban, ahol meg is halt volna, életét csupán a szerencsének köszönheti.
A brit Len Louw hadnagy egy átmulatott éjszaka után, egy zacskó grillcsirkével, és még alaposan betintázva érkezett meg reggel a munkahelyére. A gond csak az volt, hogy ő nem más, mint a tengerészet nukleáris fegyverekért felelős parancsnoka.
Ápolnia kellett volna, ehelyett különböző módokon kínozta és többszörös agyrázkódásig verte ágyhoz kötött, beteg édesanyját egy Csongrád-Csanád megyei férfi. Az asszony később legyengülve, egy otthonban halt meg.
Halált okozó testi bűntett miatt emeltek vádat azzal a férfival szemben, aki Tatabányán úgy megütött egy másik embert, hogy az később a kórházban meghalt.
A vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése és ittas járművezetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a hajóját ittasan vezetve, annak árbócával a balatonfüredi vízisípálya drótkötelébe szorult.
Hulla részegen gázolt el egy 24 éves nőt egy sofőr, azonban segítségnyújtás helyett az áldozatát hátrahagyta, majd az egész mocskos tettét az egyik barátjára fogta, akit le is tartóztattak helyette. Mégsem úszta meg: most 9 évre lecsukták.