Kómában fekszik az 59 éves Lovász Hajnal, akit egy autós üldözés közben, véletlenül lőtt nyakon egy rendőr Erdélyben. Az asszony fia elmondta: a zsaruk még bocsánatot sem kértek tőlük.
Tanulságai ma is érvényesek, figurái ma is kedvesek. Ennek köszönhető, hogy márciustól a mai gyerekek is megismerkedhetnek az egyik legsikeresebb magyar rajzfilmmel, a Vízipók-csodapókkal, miután szakemberek újjávarázsolták.
Megmászta mind a hét kontinens legnagyobb vulkánját Tóth Sándor. Ő az első magyar, aki a kihívást teljesítette. Legutoljára az Antarktiszon járt.
Otthonában lövöldözött egy magyar férfi Los Angelesben. A rendőrök kiérkezése után is dördültek lövések, végül végzett saját magával.
Három hónapig tartotta rettegésben az angliai Derby város női lakosságát K. Csaba. Amikor a férfi nem épp a brit lányokat zaklatta, itthon pihent felesége és kisgyermeke társaságában.
Éveken át küzdött, hogy képes legyen elfogadni, ma már nyíltan és őszintén tud beszélni gyerekkoráról az Exatlon-játékos Salander Dorina.