Dzsudzsák Balázs hazatér
Óriási várakozás előzi meg Zalaegerszegen a hazatérő Dzsudzsák Balázst. Még akkor is, ha most – pályafutása során másodszor – magyar csapat ellen lép pályára.
Óriási várakozás előzi meg Zalaegerszegen a hazatérő Dzsudzsák Balázst. Még akkor is, ha most – pályafutása során másodszor – magyar csapat ellen lép pályára.
A nemzetközi focikupák előző köréből mindegyik magyar csapat továbbjutott, ám most sokkal nehezebb dolguk lesz. A Honvédnak már csak azért is, mert otthon is idegenben lesz.
A Ferencváros focicsapata hazai pályán 3-1-re győzte le a máltai Vallettát a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában.
<p>Hatodik éve tanítja a magyar focistapalántákat egy különleges holland módszerrel a tatabányai korábbi válogatott Szalma József.</p>
<p>Huszonkét év után maradt talpon mind a négy magyar csapat a nemzetközi kupák első selejtezőkörében. Sőt a felvidéki DAC-cal karöltve megvan a rekord.</p>
<p>Másfél évtized után nyert párharcot a legrangosabb európai kupasorozat selejtezőjében a Fradi! Dibusz Dénes 11-es védése kellett ehhez.</p>
Ott folytatta az EL-ben a Mol Fehérvár focistája, Loic Nego, ahol tavaly abbahagyta. Élete első mesterhármasát villámgyorsan szerezte a francia.
Barátjától, a ZTE sportigazgatójától, Sallói Istvántól tudta meg Dzsudzsák Balázs, hogy klubjával, az arab al-Ittihad Kalbával két hét múlva Zalaegerszegen lép pályára.
Győztes góllal mutatkozott be az FTC-ben az ukrán Oleksandr Zubkov, aki honfitársa, az 1996 óta a klub legeredményesebb légiósának számító Igor Nicsenko nyomdokaiba léphet.
<p>Ma kell átutalnia 199 milliót az új ügyvezetőnek.</p>