Egy évet még várni kell arra, hogy az elektronikus vény rendszere tökéletesen működjön. Így jelenleg a gyógyszertárakban az e-recepthez kérnek a patikusok egy papírt is, amit felírási igazolásnak hívnak.
Nicki Hari a legveszélyesebb műtéteket is bevállalta, csakhogy megszerezze, amit akar.
Megkongatta a vészharangot az Európai Gyógyszerügynökség, népszerű antibiotikumok káros, akár kómát előidéző mellékhatásaira hívták fel a figyelmet, a pirulák betiltását is fontolgatva.
Ételek és italok is ronthatják a gyógyszerek hatékonyságát – derült ki egy átfogó kutatásból. Ön tudta, hogy még a vitaminok is hatással lehetnek a felírt pirulákra?
Szinte minden probléma miatt rögtön a gyógyszertárba szaladunk, pedig nem kellene. A felesleges gyógyszerszedés ugyanis gyomorproblémákat is okozhat.
Sokan jártak már úgy, hogy a kelleténél épp egy picivel kevesebb vagy feleslegesen sok volt a gyógyszer a dobozban – és bosszankodhattak. Pedig pofonegyszerű lenne a megoldás.