Pontosan tudjuk, milyen sors vár az újévi fogadalmakra – főleg azokra, amit az alakunkkal vagy az életmódunkkal kapcsolatban hozunk! Mutatunk öt fogadalmat, amit már most elengedhetünk – és ötöt helyette, amit képesek leszünk betartani.
Az ünnepek közeledtével sokan előrelátóan inkább eldugják a mérleget, amit majd csak január-februárban vesznek elő. Vannak azonban olyanok, akik tudják: az finom falatokat bizony kínszenvedés és kemény munka lesz leadni.
A TV2 sztárja három évvel ezelőtt drasztikus életmódváltásba kezdett, mert nem volt megelégedve husis alakjával. Mádai Vivi azóta többfajta sporttal tartja a versenysúlyát.
A szőke szépség barnára váltott és teljesen megváltozott.
Hová tűnt? Kérdezik meglepődve a fiatal lány ismerősei – Annabelle ugyanis azzal, hogy 60 kilóval könnyebb lett, a fogai közti hatalmas réstől is megszabadult.
Eddig csak álmodozott az ország legkövérebb tinije arról, hogy bemegy egy plázába, és temérdek ruha közül szemezget magának. Norbi új ruhákkal jutalmazta a kitartását.
Az egészségtudatos táplálkozás egyre nagyobb teret hódít, noha sokan az alternatív alapanyagok otthoni felhasználását még mindig a fogyókúrával, esetleg egy hangzatos diétával hozzák összefüggésbe, ami lemondásokkal, vagy egyenesen...