Hiába ismert és gazdag Luxus Vivien, hiába utalta át azonnal interneten az elfelejtett számlát, az ELMÜ munkatársai ugyanúgy jártak el, mint bárki másnál.
Száz éve, 1919. május 7-én született Evita, azaz Eva Perón, Juan Perón argentin elnök felesége, a világ egyik legismertebb asszonya, aki a szegénységből küzdötte fel magát a hatalom csúcsára. Az MTVA Sajtóadatbankjának portréja:
Az újdonsült apuka maga sem hitte volna, mennyire átalakul az élete a kis Anna érkezésével. Többek közt azt is megfogadta, hogy még felelősségteljesebb lesz, soha többé nem vezet, ha iszik.
<p>Pokoli éveket tudhat maga mögött a tévés, aki egy különleges embernek köszönheti a megmenekülését, és azt is, hogy ma a médiában dolgozhat.</p>
Bár az ember élettartama egyre nő, még manapság is szép kornak számít, ha valaki megéri a kilencven évet. Nem úgy egyes állatfajok, amelyek ennél jóval hosszabb ideig boldogítanak bennünket. Sőt némelyikük több generációt is túlélt már.
<p>Felvigyázás helyett felfalta szomszédja házimalacát. Az éhes szomszéd szerint a házi kedvenc most nyerte el élete valódi értelmét.</p>
Se szülei, se testvére, se élete párja nincs már az élők sorában, ami rádöbbentette Somló Tamás özvegyét: az idő a legdrágább kincs. Hozzá is látott, hogy megvalósítsa nagy álmát.