Senki sem tud semmit a 85 éves színművésznő pontos állapotáról. Törőcsik Mari hetek óta a szombathelyi kórházban fekszik, volt férje, Bodrogi Gyula, és bizalmas barátja, Jordán Tamás is aggódik érte.
Megszülte kisfiát, majd alig egy hónappal később eltemette kilencéves kislányát egy szolnoki családanya. Vivien leukémiában szenvedett, és bár a család végig reménykedett, a mindig mosolygós nagybeteg gyermek tisztában volt vele, mi vár rá.
A fiatal harmonikást sem kímélte a világjárvány, megkapta a leletet, amin az áll: COVID pozitív.
Új időszámítás kezdődött a héten: mostantól álcázva vizsgálják, kik fogadnak el hálapénzt. Nemcsak az büntethető, aki elfogadja, hanem az is, aki adja.
A 28 éves Csorba Dávid egy örökletes izombetegséggel küzd, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani.
A betörők fél óra alatt pakolták ki a család otthonát, több mint másfél millió forintnyi értéket vittek el.
Közel két napig nem adott magáról életjelet Bíró Mari, a koronavírus-járvány idején a köztudatba berobbant internetes híresség. Többen már-már teljesen elkeseredtek, ugyanis egyesek a sajátos hangvételű videókkal jelentkező idősödő...
Vádat emeltek egy ápoló ellen, aki a Zala Megyei Szent Rafael Kórház sürgősségi osztályán nem az orvos által előírt gyógyszert adta be egy betegnek, az idős férfi pedig nem sokkal később meghalt - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség...
Tömegek kaphatják el a rettegett koronavírust, amennyiben nem veszik komolyan a korlátozó intézkedéseket. A tömeget kerülni kell, de persze az sem baj, ha nem az utolsó napokban vásárolunk be az ünnepekre. Érdemes a felesleges stresszt...