<p>Az izomceleb átigazolt a TV2-höz.</p>
Jót tesz a fogyókúrának a TV2 A Nagy Duett című műsora. Bár orvosilag nem bizonyított a megállapítás, az elmondható, hogy az összeállításban szereplő sztárjaink a verseny óta összesen egy mázsa súlyfelesleget adtak le.
Hamarosan indul A Nagy Duett hatodik évad, amelyben Kasza Tibor mellé két új zsűritag érkezik!
Hívták többször is éneklős show-ba, de csak most mondott igent Gergely Róbert. Ebben talán annak is szerepe van, hogy tíz év után különvált 24 esztendővel fiatalabb Némedi-Varga Tímeától.
Alapvetően romantikus alkat a rádiós, akit meglepetésekkel lehet levenni a lábáról. Debórának egy éve sikerült.
Nem várt pillanattal ért véget A Nagy Duett döntője: Simon Kornél még a szavait kereste, amikor Janicsák Veca már a földről szedegette a darabjaira hullott trófeáját.