Újabb botrány a láthatáron: Szexért ad szerepet a fővárosi színházigazgató?

Újabb botrány a láthatáron: Szexért ad szerepet a fővárosi színházigazgató?

szereposztó dívány
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 10. 04:10
<p>Ahogy azt várni lehetett, a zaklatási ügy nem állt meg Marton Lászlónál és Kerényi Miklós Gábornál. Egyre megdöbbentőbb vádakkal illetnek egy harmadik személyt is.</p>
kbv

Amióta idehaza is begyűrűzött a színházi és filmes botrány, lebukott előbb Marton László, majd Kerényi Miklós Gábor, akik vélhetőleg hatalmukkal visszaélve zaklatták beosztottaikat, számos újabb rendező vagy színházigazgató nevét suttogja a szakma. Egyvalakié azonban a többiekénél is gyakrabban merül fel – sokan beszélnek már úgy róla, „ő lesz a következő”, akinek viselt dolgai hamarosan napvilágra kerülhetnek.

Ahogy Kero esetében, az újabb színházi vezető nevét is először internetes bejegyzésekben lehetett olvasni – hol a monogramját, hol a teljes nevét. Ahogy Martonról és Kerényiről, róla is a legtöbben úgy fogalmaznak, „mindenki tudja róla”, „kíváncsi vagyok, ő mikor bukik le?” Történetéről, visszaéléseiről ugyanúgy tud a szakma, mint az előbb említett két rendező esetében, még az is szaftos pletykákról számol be, aki soha be sem tette a lábát a teátrumába. Színházi büfékben, informális beszélgetésekben egyre gyakrabban merül fel a neve, az „ő dolgairól” is sokan suttognak.

„Azt mondják a gonosz rossz nyelvek a pletykás Pesten, hogy XY pont ugyanezt csinálja a zsenge, ifjonti színészuracsokkal” – írta például egy internetező, de nem csak a névtelen kommentelők körében forog hetek óta az ő neve. A Marton és Kerényi ügyében folytatott, hetek óta tartó nyomozásunkban is minduntalan felmerült ezen, ötvenes éveiben járó vezető személye is. Az ő módszere is éppoly kényes, mint megvádolt elődeié. Színházában úgy hírlik, sokan kerültek be ugyanazzal a rájuk erőltetett módszerrel –  kulcsra zárt irodája félhomályában „tart meghallgatást”, ahol nemegyszer szexuális szolgáltatás volt a hőn áhított szerep ellenértéke.

De nem csak szereposztó dí­ványa híres az említett színházi szakembernek, a próbákon ta­nú­sított stílusát is sokan nevezik minősíthetetlennek, többen in­kább felmondanak, elmenekülnek munkamódszerei elől.

Kerényi fia könnyek közt mesélt apjáról

Csütörtök reggel a Mokka vendége volt Kerényi Miklós Gábor fia, Máté, és egy interjú is megjelent vele ezen a napon a Népszavában. A színész mindkét interjújában úgy nyilatkozott, őt édesapja sosem ütötte meg, gyönyörű gyerekkora volt. Hozzá pedig senki nem fordult azzal, hogy a rendező vállfával vagy bármi mással bántaná őket. Viszont azzal tisztában volt, hogy Kero erősen fogja a társulatot.

– Volt, hogy mondtam, mondtuk neki, hogy ez most eggyel erősebb volt egy próbán. Mindig meg lehetett vele ezeket a dolgokat beszélni, és az, hogy adott esetben bocsánatot kérjen, természetesnek számított – mondta Máté a Népszavának.

A TV2-ben pedig úgy fogalmazott sírását elfojtva, ahogy semmi más az életben, az apja ügye sem csak fekete vagy fehér. – Nekem csodálatos gyerekkorom volt. Szerintem ő egy csodálatos apa – mondta Kiskero.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.