Celeb

Túl van az életveszélyen Csűrös Karola – elmondta, hogy érzi magát

K. Sz.

Létrehozva: 2020.04.24.

Két ápoló és rokonai vigyáznak a 83 éves színművészre, aki most egy időre szeretne eltűnni a nyilvánosság elől.

Forrás: Knap Zoltán

Jelentős javulás állt be Csűrös Karola állapotában. Ahogy a Bors elsőként múlt pénteken megírta: a Szomszédok Etusát alakító 83 éves színésznőt életveszélyes trombózissal szállították kórházba.

– Való igaz, jelenleg is a Semmelweis Klinikán fekszem, korábban a Honvédból szállítottak ide – erősítette meg akkor a színésznő a Bors értesülését. – Valószínűleg a korábbi térdproblémáimból adódó kevés mozgás miatt alakulhatott ki a vérrög. Szerencsére jobbak a leleteim, a napokban haza is mehetek, ha minden igaz.

A gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően feloldódott a színésznő lábában keletkezett vérrög, de az utóbbi napokban olyan hírek terjedtek el, hogy nem tud lábra állni. A Bors elérte Karolát, aki kissé szűkszavúan, de örömteli fejlődésről számolt be.

– Köszönöm az érdeklődést és az aggodalmat, szerencsére már sokkal jobban vagyok. Továbbra is az otthonomban lábadozom, két ápoló vigyáz rám és a szeretteim. Erzsike szakképzett ápoló, segít a gyógyszereimet adagolni, és mindenben a rendelkezésemre áll. Krisztike a gyógytornászom, mindennap jön, és legalább fél órát tornáztatjuk a lábamat. Segítségre a háztartásban természetesen szükségem van, de már – ha keveset is – tudok egyedül közlekedni, amitől nagyon boldog vagyok. Azt sajnos sem én, sem az orvosok nem tudják, hogy mikor lesz minden rendben, vagyis újra a régi – mondta a színésznő, aki úgy érzi, most a nyugalom szolgálja leginkább a felépülését.

– Egy darabig szeretnék eltűnni a nyilvánosság elől, és csak az egészségem javulására koncentrálni. Sajnos egyre több rosszindulatú telefont kapok a betegségemmel kapcsolatban, nem szeretném, ha tovább pletykálkodnának rólam – üzente, majd bontotta a vonalat a legenda.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138898_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyermekei is meggyűlölhetik Meghan Markle-t döntései miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713565817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713565817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt