Szegedi segítséggel gyógyul Kulka János

stroke
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 09. 13:30
Még szegedi gyógytornásza, Kalmár Nagy Klára Laura sem akarta elhinni, olyan gyorsan halad a módszerével Kulka János felépülése. Nem egészen három hónappal a stroke-ja és féloldali lebénulása után a színművész már teniszütővel gyakorol, de képes egy gombostűt is felemelni.
Délmagyarország / Dombai Tünde

– Jól vagyok. Gyógytornász segít a mozgás javításában, logopédus pedig a beszédkészség visszaszerzésében. Klári milyen gyógytornász? Nagyon jó – árulta el a Délmagyarországnak tizenegy héttel a stroke-ja után az 57 esztendős Kulka János. Azt is megtudhattuk, hogy Kalmár Nagy Klára Laura mozgásterapeutával még gyerekkorukból, Szegedről ismerik egymást.

Hihetetlen tempóban gyógyul

Kilenc nappal gyerekkori barátjának életmentő agyműtétje után a szegedi gyógytornász a család kérésére kezdte el kezelni. Bejárt hozzá az intenzív osztályra, hogy a saját módszerét alkalmazza – az intézményi rehabilitációs gyakorlatok mellett. Azóta hetente kétszer-háromszor felvonatozik a fővárosba, hogy páciensét három-három órán keresztül tornáztassa. Kalmár Nagy Klára Laura elmondta, nem várt nagy lendülettel haladnak. Hihetetlen volt számára is, hogy az első kezelés negyvenedik percében a betege elkezdte mozgatni az addig magatehetetlen jobb kezét.

Özvegycsinálónak mondják az orvosok azt az eret, ami Janó agyában sérült. Nem véletlenül. Aki túléli a hasonló vérrögképződést és operációt, még általában hetekig mozdulatlanul fekszik. Ehhez képest ő már fel tudott állni úgy, hogy megtartotta a jobb lába, ami másoknál erőtlenül összecsuklik – mesélte a Délmagyarországnak a terapeuta, hozzátéve, hogy a színész stroke előtti jó kondíciója is sokat hozzáadott az eredményekhez.

– Mindezeknek köszönhetően Janó nem egészen három hónappal a műtét után szendvicset készít, késsel-villával eszik, ír, autót vezet, teniszütővel gyakorol, jár-kel, mint maga vagy én. Sőt még olyan finommozgásokra is képes, mint hogy gombostűt vegyen fel az asztalról. Nincs előtte akadály - mesélte a szakember, hozzátéve, hogy hasonló esetekben ilyen eredményekhez legalább fél éves megfeszített munkára volt szükség.

Kalmár-módszer

A hölgy módszerében az újdonság, hogy előtte nem létezett olyan eljárás a gyógyszereken kívül, amivel a sérült agyat stimulálnák. Magyarán nem csak megvárják az agysérülés után, hogy magához térjen a központi idegrendszer. Helyette becsapják, és olyan jeleket küldenek neki a perifériáról, vagyis a mozdulatlan kéz felől, mintha az mozogna. Erre az agy sérült része egyre élénkebben reagál.

Kulka János visszatérésével kapcsolatban ide kattintva olvashat friss információkat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.