Celeb

Rabok tetováltatták magukra Sári Évit

K. Sz.

Létrehozva: 2019.03.04.

Elítélteknek adott koncertet Sári Évi. Az esetről a színésznő a hétfő este induló Pénzt vagy Éveket című TV2-s vetélkedő új évadában mesél a nézőknek, ám a sztár a Borssal is örömmel osztott meg részleteket.

– Háromszor léptem fel börtönben, ebből kétszer Baracskán. Érdekes élmény volt, ahogy végigsétáltam az épületek között, kis ablakon keresztül néztek az elítéltek. Ráadásul itt ritkán látnak nőt csinos fellépőruhában, így pláne feltűnést keltettem – mesélte az énekes-színésznő.

– Abszolút biztonságban éreztem magam, hiszen egyrészt itt az enyhébb bűnöket elkövetett rabokat őrzik, másrészt rengeteg őr volt az ebédlőben, ahol felléptem. A jobb magaviseletű rabok a végén odajöhettek hozzám, többen autogramot is kértek a kezükre. Mint később megtudtam, azért, mert magukra tetováltatták az aláírásomat – lelkendezett Évi, aki évekkel az eset után váratlan szituációban találkozott az egyik elítélttel.

– Autóval mentem a városban, álltam a piros lámpánál és hirtelen egy fiata srác rohant az autómhoz, és azt ordította: Évi, Évi! Emlékszel rám? Ott voltam Baracskán! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087454_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...