Celeb

Peller Karesz: Befejeztem a 20 éves fogyókúrám

kbv

Létrehozva: 2019.10.10.

Az Operett sztárja az utóbbi hónapokban eléggé kikerekedett, de úgy érzi, 40 felett ezzel nincsen semmi baj.

A színészek élete nem egyszerű, és nem csak a sok munka és éjszakázás miatt. Gondoljunk csak Hollywood nagyjaira, akiken minden grammot, menjen az fel vagy le, árgus szemmel figyelnek a nézők. Stúdiójuk nemegyszer még azt is kiköti, hány kilónak kell lenniük. Peller Károly eljátszotta már az amerikai álomgyár nagy szívtipróját. A Budapesti Operettszínházban volt az Ének az esőben jóképű Don Lock­wood­ja, aki a hangosfilm születésének hajnalán vált szupersztárrá. A színész akkor huszonöt kilót fogyott a szerepért – a „gyár” elvárásai alól ugyan­is a férfi színészek sem szabadulhatnak. A szívtiprót már nem játssza, és lassan visszakúsztak a korábban leadott ki­lók is.

A színész azonban egyáltalán nem bánja a pluszsúlyt, úgy érzi, most önmaga.

– Húsz évig fogyóztam tulajdonképpen, elegem volt. Ilyen alkat vagyok, nincs mit tenni, pedig a létező összes fogyókúrát kipróbáltam. Most egysze­rűen annyi történik, hogy már nem figyelek oda erre – mondta lapunknak Károly, hozzátéve, negyvenéves korára a kényszer is lehullt róla, ami miatt korábban folyton úgy érezte, jól kell kinéznie, sőt, neki a legjobban.

– Elmúltam negyven, már nem kell szép és aranyos fiatal fiúkat játszanom, hiszen magam sem vagyok az. Most inkább az idősebb komikus vagy az apaszerepek találnak meg, és ez jól is van így. Önazonos vagyok a szerepeimmel, most ezeknek van itt az idejük – magyarázta a színész, akit a néhány pluszkiló semmiben sem akadályoz.

– Ugyanúgy az orromig do­bom a lábam a színpadon és bármikor lemegyek spárgába – mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090027_auto_resized.png
origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669512
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090407_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...