Celeb

Nem vállalhat több gyereket Csisztu Zsuzsa

Fái

Létrehozva: 2016.10.15.

Olimpikonból lett riporter, ma pedig – az ATV-n futó Csisztu24 című műsorában – már azok is megnyílnak neki, akiket ilyen intim hangvételű műsorokban nemigen lehet látni. De neki sem teljesülhetett minden álma.

Ahogy ő fogalmaz, csatornahű ember, hiszen hat évet húzott le az MTV-nél, tíz évet a TV2-nél és több mint hetet a DigiSportnál.

Úgy véli, most jött el az idő, hogy meghozza a döntést,és megváljon a sportcsatornától. De ennek nincs köze ahhoz, hogy már szeptemberben elindult új műsora az ATV-n. Bár a fejére olvasták, hogy koppintja Friderikuszt vagy Pimasz urat, Csisztu Zsuzsa igaztalannak érzi a vádat.

– Senki más nem csinálja azt és úgy, amit mi – jelenti ki határozottan Zsuzsa. – Kérdem én, Friderikusz beült a pezsgőfürdőbe Medveczky Ilonával? Vagy teniszezett Koós Rékával? Lovagolt Delhusa Gjon mellett? Végigülte, míg Sütő Enikőt masszírozták? Nem. Ráadásul velem egy férfi és egy nő beszélget Magyarország mindig más és más wellness-szállodájában, amely nem egy mesterségesen kitalált stúdió. Ez a műsor ebben is egyedi. Mi egy napra kiveszünk valakit a „darálóból”, hogy nyugodt körülmények között, ellazulva beszélgessünk. Kikapcsolódunk, egész napos kényeztetésen veszünk részt, csak a szánk nem pihen – neveti el magát. És még esetleges félreértésből sem alszom velük. A teljesség igénye nélkül, Molnár Anikó, Berki Krisztián, Medveczky Ilona, Klapka György, Havas Henrik, Sütő Enikő, Delhusa Gjon és Koós Réka már beszélt élete drámai pillanatairól Zsuzsának, de hamarosan jön Horgas Eszter, Nádas György, Lagzi Lajcsi és Gesztesi Károly is. A sok őszinte vallomás közül némelyik különösen felkavarta a műsorvezetőt.

– Mivel édesanya vagyok, különösen megérintett, amikor Molnár Anikó és Medveczky Ilona arról beszélt, hogy miért mondtak le arról a gyerekről, amely egyébként már megfogant. Ha már anyaság, Zsuzsa a műsor forgatása miatt gyakran hatszáz kilométert utazik, sőt mivel egyszerre két napot vesz fel a stáb, ezért elkerülhetetlen, hogy egy estét az adott helyszínen töltsön. Ilyenkor a férje van a fiaival, a tízéves Krisztiánnal és a három és féléves Adriánnal.

– Én második este mindig hazajövök a gyerekek miatt, hogy anyu ne hiányozzon sokat – mosolyodik el Zsuzsa. Egyszer előfordult, hogy a forgatás szombatra esett, akkor a férjem utánam jött a fiúkkal. Amíg dolgoztam, ők játszottak a medencében. A férjem orvos, gyakran utazik konferenciákra, tart előadásokat, olyankor viszont csak velem vannak a fiúk. Negyvenes nők még vállalnak gyereket, nem lenne meglepő, ha Zsuzsa a két gyönyörű kisfia, mellé vágyna egy kislányra is.

– Relatíve fiatalok vagyunk, de felelősségteljesen kell gondolkodni. Ha józanul számolok, az is szép, nemes feladat lesz, ha a két fiút felneveljük. Mi már négyfős család maradunk, az éle­tünk így teljes és véges.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726519
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726519
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról