Celeb

Nem tört meg a jég: ismét férfi énekes nyerte a Sztárban sztárt!

Bors

Létrehozva: 2017.11.12.

Janicsák Vecának nem sikerült megtörni a férfi egyeduralmat a TV2 beöltözős műsorában!

A Sztárban sztár ötödik évadát Horváth Tamás nyerte, így ő az ország legsokoldalúbb előadója, Király Viktor kapta a második legtöbb szavazatot, Pápai Joci lett a harmadik, míg a finálé egyetlen női tagja, Janicsák Veca a negyedik helyen végzett.

A TV2 Sztárban sztár című műsora vasárnap elérkezett a döntőjéhez, amelyben Janicsák Veca, Király Viktor, Pápai Joci és Horváth Tamás küzdött az ország házibulijában. Liptai Claudiát a műsor elején három zsűritársa, Stohl András, Papp Szabi és Majka vezette a helyére, a zsűri férfitagjai a döntőre összeöltöztek. Az ítészek ezúttal már nem pontoztak, csak értékeltek a produkciók után, a fináléban csak a nézők szavazatai döntöttek.

Az ország házibuliját Király Viktor kezdte, aki Joe Cockerként lépett színpadra, az Unchain My Heart című nótával igyekezett minél több szavazatot gyűjteni, és hangulatot adni a döntőnek.

A folytatásban Janicsák Veca Cserháti Zsuzsa bőrébe bújt, Nyári Károly kísérte zongorán, és énekelte együtt vele az Én leszek című dalt. Az előadása nem csak kiválóra sikerült, megható is volt. Stohl András szerint az előadással sikerült az egész ország szívét megmelengetni.

Pápai Joci a döntőben először a Crying At The Discoteque című számmal nevettette meg a nézőket, nem volt nehéz dolga, konkrétan diszkógömbnek öltözött…

Horváth Tamás sem egyedül lépett először színpadra a fináléban, a tavalyi győztes Veréb Tamás és Kerényi Miklós Máté segítségével adta elő a Rómeó és Júlia című nagysikerű musical egyik dalát.

Cserpes Laura, Csézy, Détár Enikő és Singh Viki visszatért a döntőre, a már kiesett versenyzők együtt az En Vogue zenekar Free Your Mind című nótájával igyekeztek elkápráztatni a közönséget, és a zsűrit is.

A második egyéni kört Janicsák Veca nyitotta, a Madcon frontembereként rázta a csinos táncosok között a Don’t Worry című nótára, tette ezt nagy sikerrel. Bár Majka megjegyezte, hogy Veca kezdetben kicsit nehezen találta a hangot.

Pápai Joci másodszorra Vincze Lillát alakította Kiki oldalán, és a Júlia nem akar a földön járni című dalt adták elő a Napoleon Boulevardtól, szem nem maradt szárazon. Majka szerint Pápai Joci olyan laza, mint egy százéves tölgy.

Közben a kiesett versenyzők közül Ekanem Bálint Emota, Oláh Gergő, Berkes Olivér és Kollányi Zsuzsi a Take That Relight My Fire nótájával tért vissza a Sztárban sztár színpadára.

Horváth Tamás kedvence, Michael Jackson bőrébe bújhatott másodjára, és a They Don’t Care About Us előadásával hatalmas ovációt váltott ki, Liptai Claudia szerint Tamás ezúttal is százszázalékot adott bele az előadásba.

Az utolsó versenyprodukciót Király Viktor adta elő, Somló Tamásként énekelte az LGT Álomarcú lány című dalát, méghozzá Karácsony János James kíséretében, a stúdióban pedig mindenki egy emberként tapsolt. Stohl András nem tudta végigmondani a mondandóját anélkül, hogy ne csuklott volna el a hangja, míg Papp Szabi Somló Tamásról emlékezett meg egy sztorival.

Az utolsó fellépő után Tilla bejelentette, hogy a SuperTV2-n két hét múlva kezdődik a Sztárban sztár +1 kicsi második évada, amelyben Kocsis Tibor, Veréb Tamás, Vastag Tamás, Rácz Gergő, Hevesi Tamás, Tóth Gabi, Keresztes Ildikó, Nagy Adri és Kozma Orsi egy-egy gyerekénekes oldalán bújik majd mások bőrébe.

A zsűri végső értékelése után Tilla kihirdette a győztest, Bereczki Zoltán, Pál Dénes, Gáspár Laci és Veréb Tamás után Horváth Tamásra szavaztak a legtöbben, így ő lett az ötödik évad legsokoldalúbb előadója!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089156_auto_resized.png
origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661419
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661419
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661419
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...