Celeb

Kovács Katalin: Most főleg anya vagyok

kbv

Létrehozva: 2017.05.28.

Három olimpiai bajnoki és 31 világbajnoki címével a világ legsikeresebb kajakozónője a közel egy éve visszavonult Kovács Kati, aki harminc évet töltött a vízen. Napjai szinte másról sem szóltak, mint az edzésről, a felkészülésről, a fájdalomról és a stresszről, s persze a dobogó legfelső fokán érzett má­morról. Nem csoda, hogy Kati, a „Kajakkirálynő” már döntésének bejelentése előtt rettegett attól, hogy mi fog rá várni.

–  Az élsport egy na­gyon kötött és zárt világ. Tény, hogy féltem, amikor meghoztam a döntést, attól tartottam, depressziós leszek. Szerencsém volt, negyvenévesen, egy kicsi lánnyal és családdal magam mellett nincs hiányérzetem. Nincs bennem fájdalom amiatt, hogy abbahagytam, jókor hoztam meg a döntést. Nyilván nehezebb lett volna, ha ők és a jelenlegi életem nincsen. Még csak tavaly vonultam vissza, de néha úgy érzem, mintha évek teltek volna el – mesélte lapunknak Kati, aki elárulta: tavaly június óta nem is ült kajakban.

– Két hete viszont újra rendszeres a sport az életemben: futok és úszok. Egyszerűbb lemenni a pályára egy futócipővel, vagy a medencéhez egy törülközővel, mint kajakba ülni, nem lelki az ok – mondta a kajakozónő, aki ma már főállású édesanyaként gondol magára.

– A vállalkozásaimban dolgozom, és Luca bölcsibe is jár, de elsősorban most édesanya vagyok – magyarázta Kati, aki az RTL Klub A Konyhafőnök VIP című főzőshow-jában is kipróbálta magát, mert a versenyszellem azért nem múlt el.

Luca mindenevő

A Konyhafőnökben a sportolónő, Gáspár Bea mögött másodikként végzett, de a kislányánál mindig ő az első.

– Itthon nem mindennap főzök, de ha Luca este rántott húst kíván, bármikor megcsinálom. Szerencsés va­gyok, mert mindenevő, a bölcsiben ő a jó példa. Szoktam próbálkozni nála néha újjal, de mégiscsak hároméves, és a kedvencek csúsznak le a legkönnyebben. Rántott húst bármikor enne, de a paradicsomos tésztának, palacsintának, nokedlinek és kukoricának is nagy pusztítója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel