Celeb

Kettős látástól szenved mindenki Lópici Gáspárja, Szilágyi István

kbv

Létrehozva: 2017.07.24.

Forrás: Móricz István

Sebei ugyan már behegedtek, de a teljes felépülés még messze van a nyolcvanéves Szilágyi István számára. Az ország Lópiczi Gáspára nem sokkal azután, hogy a gyanú szerint fia úgy elverte, hogy két bordája is eltört, és kórházba is kellett szállítani, ismét egészségügyi ellátásra szorult. A bal szeméről szürkehályogot kellett eltávolítani. A tervezett műtét után Szilágyi a vártnál lassabban gyógyul, jelenleg még kettős látással küzd.

– A műtét amúgy jól sikerült, látok rendesen, csak még mindenből kettőt. De azt mondták az orvosok, hogy majd ez még korrigálódik. Nem szédülök tőle, a melegtől sem. Az Alföldön születtem, bírom a meleget! – magyarázta lapunknak a nyolcvanéves színész, aki jobban aggódik az előzetesben csücsülő fiáért, mint magáért.

– Bent van még a börtönben, de most már remélem, hamar hazajön – mondta Szilágyi, aki ismét elmesélte azt is, nem érti miért kell Pétert ennyi ideig bent tartani, szerinte ugyanis a fiú nem akarta őt bántani, csak játszottak. Gyerekkorában a színész tanította verekedni a fiát, hogy meg tudja magát védeni az iskolában, ha csúfolják.

– Lassan kinőttem abból a korból, hogy én tanítsam verekedni – vélte a színész, aki egyébként a jelek szerint még jó ideig várhatja haza a fiút. A zsaruk egyébként már befejezték a nyomozást, a 46 éves férfit súlyos testi sértés gyanúsítottjaként hallgatták ki. Hó elején vádemelési javaslattal küldték meg az ügyet az ügyészségnek. Kerestük a Fővárosi Főügyészséget is, de egyelőre nem kaptunk választ arra vonatkozóan, hogy mi lesz Péter sorsa.

Hiába gyűjtöttek nekik?

Az idős színész kálváriája nem most kezdődött, tavasszal már írtunk arról, hogy nehéz anyagi helyzetben van feleségével és fiával. Művészek, köztük az Aurora zenekar indított gyűjtést, hogy segítsenek nekik kimászni a hitelcsapdából, de a fiú gyakran felelőtlen magatartása miatt a pénzt nem merték közvetlenül Szilágyira és a családra bízni. Emiatt a színész és fia is panaszkodott, ráadásul a helyzet csak egyre durvább lett, Péter a rendőrök szerint kezet emelt szüleire.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak