Celeb

Karanténhízás – Ördög Nóra: Még nem nagy a vész

G. Sz., K. K., GG, L. P.

Létrehozva: 2020.04.24.

Ördög Nóra szerint sokunk alakjára igencsak rossz hatással van a #maradjotthon mozgalom, s nem véletlen, hogy Németh Lajos, Joshi Bharat, Janza Kata, Vajna Tímea sem áll szívesen mérlegre.

Az elmúlt hetekben a legnépszerűbb otthoni programok közé tartozik a főzés. A home office-ban dolgozóknak nem kell rohanniuk a munkába, így jut idő a meleg reggelire, két­fogásos ebédre, és a vacsora sem marad ki, az meg magától értetődő, hogy az esti filmhez is kell valami nasi. Így nem csoda, hogy a legtöbben néhány kilóval máris többek lettünk. Nincs ez másként a hazai hírességekkel sem. 

JOSHI BHARAT +3 kg

Az indiai származású műsorvezetőt bármilyen finomsággal le lehet vennni a lábáról, ami mostanra már a pocakján is meglátszik.

– Nagyon sok magvat eszem, és ilyen indiai fűszeres nassolnivalókat, emiatt meghíztam egy picit, lett egy kis pocakom. Ahogy elnézem, olyan 3 kilogrammot híztam, de nem bánom, majd leadom – mesélte lapunknak Joshi, majd hozzátette: most úgy él, mint egy igazi nyugdíjas: pihen, kertészkedik, nem utolsósorban pedig online interjúzik a sztárokkal.

NÉMETH LAJOS +3 kg

Németh Lajos lapunknak bevallotta: ő is igencsak kikerekedett az elmúlt időben.

– A karantén alatt én is testesedtem, bármennyire is tiltakoztam ellene virtuálisan. A feleségem által rendszeresen főzött ételeknek megvan a hatása, még úgy is, hogy vigyázunk a kalóriafogyasztásra. De óhatatlanul kevesebb a testmozgás, úgyhogy nálam a mérleg: 42 nap, plusz 3 kiló – mondta a Borsnak nevetve az időjós.

JANZA KATA +5 kg

Az Operettszínház színésznőjének, Janza Katának csupán egy bűne van: képtelen ellenállni a saját főztjének.

– Szerintem a #maradjotthon kampányt egészen nyugodtan átnevezhetnénk #dagadjotthon-ra. Legalábbis ami engem illet – viccelődött munkatársunkkal Janza Kata, aki igencsak belelendült a főzésbe a karantén alatt.

– Sorra készítem a finomabbnál finomabb fogásokat, a gyerekek és a párom pedig már kívánságlistát írnak, hogy mi kerüljön legközelebb az asztalra. Általában hagyományos ételeket szoktam főzni, a sajtos, tejfölös, fokhagymás lángosnak pedig még este 10-kor sem tudunk ellenállni – ismerte be a művésznő, aki igyekszik megálljt parancsolni az étvágyának, s a mozgásra is odafigyel. – Olykor a gyerekekkel Zumbázunk itthon, boltba pedig most már szigorúan csak biciklivel megyek. Muszáj valahogy leadnom ezt az öt kilót, különben nem fogok beleférni egy ruhámba se.

ÖRDÖG NÓRA +2 kg

A két gyermek után is vékony műsorvezető nem titkolja, hogy a járvány miatt le­lassult hétköznapok neki nem kifejezetten a sportról szólnak.

– Sehogy sem tartom magam formában. Van egy futópadunk, párszor futottam is, de biztos, hogy néhány pluszkilóval szállunk ki ebből a karanténból – vallotta be a maradjotthon fesztivál élő Face­book-videójában Ördög Nóra, aki képtelen ellenállni férje pizzáinak.

Bár a televíziós szerint még nincs „nagy vész”, de nem ártana odafigyelnie magára. És valóban nincs vész, hiszen Nórát láthattunk a TV2 hétvégi show-jában, ahol ragyogóan nézett ki. Ránézésre körülbelül 2 kilót hízhatott.

VAJNA TIMI +3 kg

„Jesszus, mekkora hátsóm lett” – írta ki Vajna Timi, aki újdonsült szerelmével, Zolival együtt hízik. A szerelmespár Los Angeles napsütötte vidékén karanténoznak, és betartva a szabályokat, az otthonukban töltik az idejüket. Ahogy mások is, ők is gyakrabban főznek és csábulnak el midnenféle finomságoknak.

Vajna Timi Instagramon vallotta be, hogy hat kilogrammot szedtek fel Zolival együtt. Timit azonban annyira zavarja a súlyfeleslege, hogy online személyi edzésbe kezdett barátnőivel, és napi szinten elkezdte ledolgozni az eddig felszedett kilogrammokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629909
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629909
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629909
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók