Celeb

Jáksónak egy célja van: A SEMMI

GYLF

Létrehozva: 2017.04.03.

Egy hete ismét megszólalt az éterben Jáksó László, aki ezentúl vasárnaponként boldogítja majd a hallgatókat. Vagy éppen bosszantja.

Szinte észrevétlenül, különösebb felhajtás nélkül tért vissza az éterbe Jáksó László. A népszerű rádiós a Sláger FM vasárnapi kínálatában tűnt fel, a Borsnak pedig azt is elárulta, nem véletlenül érkezett „titokban”.

– Úgy gondoltam, először be­laknám a helyet. Nézzük meg, hogy megtalálom-e a gombokat, meg ilyenek. Ezt hívják csendes indulásnak egyébként – mondta a Borsnak Jáksó László, aki kihangsúlyozta, alapvetően nem lesz más a műsor, mint az eddig megszokottak, hiszen ugyanaz a célja velük – a semmi.

– Azt csináltam, amit mások nem: a legtöbb rádiós ember előre meg akarja határozni, ki akarja találni, hogy miről fog beszélgetni. Engem ez a dolog sosem vonzott. Mindig azt mondtam, nézzük meg, hogy mivel hívnak fel, hogy mi alakul ki, nézzük meg, hogy aznap szeretnek, vagy nem, vagy megfenyeget megint valaki, hogy bejön és felrúg a Holdra – emlékezett a múltra.

Jáksó arra is rávilágított, hogy a Sláger FM-ben különösen nosztalgikus a hangulat, már csak azért is, mert az egykori Danubius-csapatból rengetegen dolgoznak ott.

– Vágó Piros, Abaházi Csaba, Kaldenecker Anti, Dénes Tamás, mind-mind volt kollégák – magyarázta. – Én ezután sem vagyok jó fiú, ezután sem akarok kedves lenni, nekem huszonvalahány évem van abban, hogy senki nem kéri tőlem, hogy kedves legyek, és örülök, hogy eljutottunk idáig. A hallgatók sem hívtak soha azzal, hogy kiöregedtem volna, azzal, hogy meg akarnak verni, már igen. Ezt váltom ki belőlük – mosolygott Jáksó.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók