Celeb

Idén ősszel ismét más sztárok bőrébe bújnak a sztárok a TV2-n!

Bors

Létrehozva: 2018.08.13.

Öt sikeres évad után 2018-ban visszatér a Sztárban Sztár. Hatvanegy ismert énekes, negyvenhat élő show, közel ötszáz átalakulás, kilenc díj, ez a TV2 sikerműsora számokban. De nincs megállás, hiszen az utánzás nagymesterei idén is elhozzák az ország legnagyobb házibuliját.

A TV2 sikerműsora, a Sztárban Sztár évről évre elnyerte a nézők és a szakma elismerését. Nem csak a nézettségi adatok igazolták a műsor népszerűségét, összesen kilenc díjat zsebelt be a produkció az évek során. A Sztárban Sztár lett Az év leg-leg-legje 2014-ben és 2016-ban; A legjobb szórakoztató és zenei tévéműsor 2014-ben és 2016-ban, A legjobb nagyszabású showműsor 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban; Az év televíziós produkciója 2014-ben és 2017-ben. Az ország házibulijának színpadára eddig hatvanegy ismert énekes állt, hogy elképesztő átváltozásaikkal meggyőzzék a nézőket és a műsor zsűrijét. Öt sikeres évad után nincs megállás, idén visszatér a Sztárban Sztár. Az új évad szereplői már készen állnak, hogy bebizonyítsák, hogy ebben a műsorban senki sem az, akinek látszik.

A műsor tavalyi évadát Horváth Tamás nyerte, és a megelőző szériákat is férfi előadók nyerték, Bereczki Zoltán után Pál Dénes, Veréb Tamás és Gáspár Laci diadalmaskodott a beöltözős, átalakulós műsorban.

Az idei évad fellépőiről egyelőre nincs hír, a csatorna szokás szerint a későbbiekben leplezi le a sztárok névsorát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók