Harry herceg exére is rámászott a hollywoodi producer

Harry herceg exére is rámászott a hollywoodi producer

Harvey Weinstein
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 13. 17:30
Bors

Harry herceg egykori kedvese, Cressida Bonas is belekeveredett a zaklatásairól hírhedtté vált producer, Harvey Weinstein szexbotrányaiba! A 28 éves, pályája elején álló színésznő első nagyobb szerepe, az idén ősszel debütált Tulipánláz című dráma kapcsán találkozott Weinsteinnel. Csak úgy, mint a többi áldozatát, a férfi őt is a filmmel kapcsolatos rendezvényeken környékezte meg.

– Harvey teljesen belezúgott. A lehető legtöbb időt akarta vele tölteni, randizni is elhívta. Nagyon szakmaiatlan volt, arról faggatta, van-e barátja. Cressidát kirázta tőle a hideg! Tudta, hogy Harvey-nak nagy befolyása van, de szerencsére ki tudott keveredni a helyzetből – árulták el a The Sunnak a színésznő barátai, utalva a 2015-ös forgatások idejére. Harry és Cressida ekkorra már egyébként szakítottak. Weinstein akkoriban azt hangoztatta:

– Az emberek meglátják majd, milyen fantasztikus színésznő, és milyen gyönyörű. Ez lesz az első a sok-sok szerepe közül. Biztos vagyok benne.

Bár Cressida a Rose McGowan által elindított lavina ellenére továbbra sem akart nyíltan beszélni a kellemetlen élményről, bizalmasai szerint most nagyon hálás, hogy akkor nem hálózta be ez a „szörnyű, szörnyű ember”. Napról napra egyre több színész és színésznő viszont mer nyilvánosan a sarkára állni: Leonardo DiCaprio, Julia Roberts, Blake Lively, Goldie Hawn mind visszataszítónak és felháborítónak találták a szakember viselkedését. Kiss Boglárka

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.