Celeb

Gregor Bernadett: Évekig féltem egyedül lenni

kbv

Létrehozva: 2018.12.31.

Sokáig csak egy társ mellett tudta elképzelni magát, ma már megváltozott a gyönyörű színésznő gondolkodása, aki negyedik válása után erősebbnek érzi magát, mint valaha.

Forrás: Bors

Volt már négyszer házas, ugyanennyiszer vált el – Gregor Bernadett mindig nyíltan vállalta szerelmi életét, ám éppen emiatt a legtöbben úgy tekintettek rá, mint férfifaló szörnyre. Negyedik férjétől, Szarvas Attilától éppen ősszel vált el.

A szép színésznő továbbra is hisz a házasság intézményében, igaz, egyelőre esze ágában sincs férjhez menni.

Berni erről először Dombóvári István Tesztbeszéd című műsorának felvételén beszélt a Spektrum Home-on, amikor az a kérdés merült fel, volt férjei közül összejönne-e még egyszer valakivel. A válasz nem volt, a színésznő a lapunknak később kifejtette, miért gondolja ezt.

– Mire eljutottam egy-egy válásig, az egyenként is több éves folyamat volt. De továbbra is szeretem magát a házasságot, szerintem ez a legmagasabb szintje egy kapcsolatnak – kezdte lapunknak Berni.

– Nekem sem a papír fontos, nem akarok közös vagyont. Az a fontosabb, hogy ha elmegyünk valahova és bemutatnak, ne azt mondják rólam, hogy „a csajom”. Fontos, hogy az a férfi, akivel az életemet megosztom, emeljen a legmagasabb státuszba – folytatta a színésznő, aki mindezek ellenére azt mondja, nem vágyik mostanában efféle megtiszteltetésre.

– A szerelem persze nem döntés kérdése, de nem vágyom rá. Most nagyon élvezem az egyedüllétet. Ez egy nagyon nyugalmas és jó időszaka az életemnek. Nincs hiányérzetem az élet semmilyen területén. Negyvenhat éves vagyok, kiforrott személyiség, berögzült szokásokkal, el tudom magam tartani. Nem akarok én már függni senkitől érzelmileg, és nem szívesen kötök már kompromisszumot. Őszintén szólva, most nem is tudom elképzelni, hogy valaha lesz valakim – magyarázta Berni, aki eddig kevés időt töltött egyedül az életében.

– Ha jól belegondolunk, én azért nem sokat voltam egyedül az életemben. Féltem is egyedül lenni, rettegtem a magány érzésétől. Pedig semmi különös nem történik. Sokáig hittem azt, hogy ahhoz, hogy az ember teljes életet éljen, mindenképpen szükség van egy társra. Most élvezem ezt az állapotot, amiben tulajdonképpen huzamosabb ideig még nem voltam. Önbecsülést, önbizalmat ad – mondta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711636812
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711636812
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711636812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091060_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenettel hagyta hátra Magyarországot Rubint Réka és Schobert Norbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók