Celeb

Gálvölgyi kiosztotta a köztévét

Munkatársainktól

Létrehozva: 2017.05.10.

Megható videóban emlékezett meg a húsz éve elhunyt legendás bemondónőről, Takács Marikáról a lánya. Az MTVA viszont most nem állított emléket a képernyőn a Magyar Televízió  posztumusz örökös tagjáról.

Húsz éve már, hogy elhunyt hazánk egyik emblematikus képernyőse, Takács Marika. A különleges szépségű bemondónő neve egyet jelentett egykor a tévézéssel. Ő volt az, aki felkonferálta a nézőknek a műsorokat és a filmeket. Marika pillanatok alatt belopta magát a tévézők szívébe, az évek alatt pedig szinte már családtagként emlegették, annyiszor szerepelt a Magyar Televízióban. 

A bemondónőt gyilkos kór támadta meg, hiába harcolt a mellrák ellen. Lánya, Kazimir Annamária róla készítette 2006-ban a diplomamunkáját, amelynek egy részletét most megosztotta az interne­ten, így emlékezve édesanyjára. A Bors felhívta Annamáriát:

– Fontos, hogy emlékezzünk, emlékeztetni szerettem volna az embe­reket édesanyámra, és arra, milyen csodálatos ember volt. Köszönöm az érdeklődést, de azon kívül, hogy feltettem a videót, nem nyilatkoznék, mert szeretném, ha ez csak édesanyámról szólna – mondta el lapunknak a bemondónő lánya. 

[ia_social_301015]

A kísérleti adás bemondója volt

Takács Marika a Románia területén lévő Resicabányán született, 1938-ban. 1957-től, a legelső adásoktól kezdve a Magyar Televízió bemondónője volt. Közreműködött több szórakoztató műsorban, filmben, illetve a Magyar Rádió adásaiban és szerepelt színpadi produkciókban is. 58 évesen, mellrákban hunyt el.

Marika példás családi életet élt, pályatársai örömmel gondolnak rá, és emlékeznek vissza a közös élményekre. Egykori munkaadója, a királyi tévé jog­utódja azonban nem tart megemlékezést a kerek évforduló ellenére sem.

A Bors megkérdezte az MTVA sajtóosztályát, megemlékez­nek-e Takács Marika halálának évfordulójáról? Ezt válaszolták: 

„Takács Marika a közmédia legendás bemondója volt, kollégáink megemlékeznek róla. Külön emlékműsort a közmédia azonban most nem tervezett a halálának évfordulójára.”

Gálvölgyi János több mint tíz éven keresztül vezette vele a kívánságműsort. 

– Bizalmas barátságban voltunk egymással, és sok magánbeszélgetésem volt Marival. Csupa jó és szép emlékem van róla. Csodálatos ember volt. Kevesen tudják, de a legfőbb vágya az volt, hogy primadonna lehessen, de valahogy a televízió bekebelezte az éle­tét. Az, hogy miért volt enynyire szeretetreméltó Marika, és miért imádták az emberek, holott csak a tévében látták, és nem is ismerték igazán, nem tudni. Egy családtag volt ő a képernyőn keresztül. Jöttek utána is kiváló szakemberek, de olyan, mint Ta­kács Marika, egy sem volt – emlékezett vissza Gálvölgyi János, aki nemes egyszerűséggel disznóságnak tartja, hogy az MTVA nem képes megemlékezni a tévés legendákról.

– A „kitűnő, ragyogó” hírműsoraik mellett talán megérdemelne egy emlékműsort az az ember, aki, ha nem lett volna, a mai napig sem kapcsolnák be a tévét az emberek. Pláne a köztévét. Disznóság, és felháborítónak tartom, hogy nem emlékeznek meg róla. De nemcsak róla, ha­nem az élőkről sem be­szélnek. Szerintem azt sem tudják már, ki volt. Bele kell, tö­rődni, ez az élet rendje. Az emberek elfelejtik a legendákat – kesergett a mû­vész. 

Vitray Tamás szintén örömmel, jó érzéssel em­lékezik vissza Marikára, akinek a lánya, Annamária az ő osztá­lyába járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 

–  Más területen dolgoztunk, de egy imádnivaló édes pofa volt a képernyőn és a magán­életben is – mondta Vitray Tamás.

A világhálón a Takács Marikáról szóló videókra több tízezren kattintanak. Ez is jelzi, hogy a kollégákon kívül a nézők sem feledik hajdani kedvencük emlékét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók