Celeb

Freddie nyerte A Dalt, ő utazhat az Eurovíziós Dalversenyre

Bors

Létrehozva: 2016.02.27.

Fehérvári Gábor Alfréd vagyis Freddie Pioneer című dala a zsűri és a nézők szívét is elnyerte. Ő képviselheti hazánkat májusban Stockholmban az Eurovíziós Dalversenyen.

Szombaton este rendezték A Dal 2016 döntőjét, a Duna és a Duna World csatornán élőben látható showműsorban eldőlt, hogy a nyolc finalista közül melyik előadó és dal képviseli Magyarországot a májusi stockholmi Eurovíziós Dalfesztiválon.

A versenyt végül Freddie nyerte, így ő utazhat Stockholmba. A győztes dalt itt hallhatják:

A Dal fináléjába jutott Petruska a Trouble in My Mind című dallal, Oláh Gergő a Győz a jóval, a Kállay Saunders Band a Who We Are című számmal, a Mushu az Uncle Tom című szerzeménnyel, Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) Pioneer című dalával, Vásáry André a Why-jal, a Parno Graszt a Már nem szédülökkel, valamint Berkes Olivér és Tóth Andi a Seven Seas című dallal.

A döntőben előbb a szakmai zsűri tagjai - Zséda, Frenreisz Károly, Both Miklós és Pierrot - választottak ki pontozással négy dalt, majd a tévénézők szavazatai alapján dőlt el, hogy ezek közül melyik előadó és szám képviseli Magyarországot május 10. és 14. között az Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban. A zsűri Freddie-t, Oláh Gergőt, a Kállay Saunders Bandet (akik egy kínos baki miatt kétszer adhatták elő dalukat) és Petruskát hozta ki az első 4 helyre.

A nézők, csakúgy mint Zsédáék, Freddiet, azaz Fehérvári Gábor Alfrédot ítélték a legjobbnak, ami nem csoda, hiszen már a műsor első heteiben is őt tartották az egyik legnagyobb favoritnak. A győztes dal zeneszerzője Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta, aki ezért egy héttel korábban megkapta A Dal 2016 Legjobb Szövegírója díjat.

A műsor történetében először lépett fel nemzetközi sztárvendég: a minszki születésű norvég Alexander Rybak nemcsak énekes és hegedűvirtuóz, hanem popsztár is, 2009-ben ő nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. Rajta kívül extra produkcióként A Dal tavalyi győztese, Csemer Boglárka is színpadra állt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel