Ferikének hívja pacemakerét Boros Lajos

Ferikének hívja pacemakerét Boros Lajos

pacemaker
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 22. 08:30
Fái

Csakis rajongónak adná el, ezért a Bumeráng Facebook-oldalára tett ki egy fotót eladó autójáról Boros Lajos.

– Lassan feladtam a vezetést, mert voltak szédüléses rosszulléteim. A magyarok érdeke, hogy ne vezessek – neveti el magát Lajos. – Tömegközlekedem, majd minden metróellenőrt a keresztnevéről ismerek. A nők mindig elkérik a jegyem, ami megtisztelő. Mint utólag kiderült, a Merciben elég nagyképűen néztem ki, de az azért volt, hogy ne rontsam a kollégák renoméját. A kocsimnak komoly lelke van, és jelentős eszmei értéke. Irigylésre méltóvá teszi a gazdáját, mint egy erős barát.

Lajos január végén került kórházba, gyakori szédülés miatt. A kardiológián kiderült rosszulléteinek oka.

– Képes voltam negyvenes pulzussal létezni. Nem jutott elég vér az agyamba, attól szédültem, egyszer el is estem. Kaptam egy pacemakert, ha le­esik a pulzusom, akkor üzen a szívemnek, hogy szaporábban. Egy hete kaptam, tegnapelőtt mentünk először sétálni az utcára. Ferikének hívom, gyűjti rólam az adatokat, a kis rohadt besúgó. Ha elmegyünk kontrollra, mindig kiderül a pulzusszámom. Jól dolgozik, de pletykás.

Az, hogy a szívritmusszabályzó jól működik, még nem azt jelen­ti, hogy Lajos megúszta a szívműtétet.

– Minden a cukorbajjal kezdődött. Az ínyem vérellátása elromlott, meglazultak a fogaim, nem tudtam rendesen rágni, fogytam nyolc kilót. Azt mondta Merkely professzor, hogy három hónap alatt öt kilót kell hízzak. Nem szívbillentyűcserém lesz, hanem re­parálás. Két dolgot szerettem, a vizsgálatokat, amikor leszedáltak. Az óriási! És azt, amikor a kigyúrt, kopasz ápolómmal mi voltunk a kórház rémei. A Szent Imrében vidámparkosat játszottunk a ke­re­kesszékkel. Hetven évig minden kiválóan működött, ezért most nem vagyok a szervezetemre megsértődve. A műtét után olyan leszek, mint egy Trabant, Alfa Romeo motorral. Ronda karosszéria, de baromi erős szív.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.