Felesége talált rá Aradszky élettelen testére

„Éva! Én nem tudok lassítani a tempón, akkor élek, amikor a színpadon vagyok!” – mondta feleségének a 82. évét nemrégen betöltő Aradsz­ky László a minap, akit a kedvese megpróbált egy picit lassabb tempóra rábírni. Az énekes fiatalokat megszégyenítő tempóban élt az utolsó napjáig, a koncertnaptárja most is tele van, egészen szilveszterig, gyakorlatilag minden napra jutott egy buli. 

– Le kell mondanunk mindent – mondta a Borsnak bi­zonytalan hangon, sírva a felesége, Éva a telefonba. – Majd valaki megteszi, én most képtelen vagyok erre. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy itthagyott! – tört ki az özvegyből a zokogás. – Nem volt semmi jele annak, hogy el akarna menni. Dolgozott sokat, épp most lett volna három napja, hogy pihenjen. És akkor az első napon elmegy. Tévét néztünk vasárnap este – emlékszik Éva az utolsó órákra. – Külön szobában, mert mást néztünk. Este tíz körül bementem hozzá, hogy hogy tetszik neki a TV2 Sztárban sztár címû műsora, és azt láttam, nagyon furcsa pózban van. A lábai a földön voltak, papucsban, a feje pedig hátrabillenve. Odaléptem hozzá, hogy felébresszem, de láttam, hogy nyitva van a szeme… akkor már elment.

Éva most otthon ül, fogadja az együttérző telefonokat, rengeteg jó barát és tisztelő tárcsázza most a számukat. Az asszony a gyász perceiben is fontosnak tartja, hogy mindenkivel beszéljen, alázattal állja a sarat. Talán úgy érzi, tartozik a szeretett férje emlékének ezzel. 

– Laci boldog volt. Az utolsó percig boldog – mondja sírva Éva. – Örült annak is, hogy nemrég egy hosszú interjú készült vele a Bors Extrában. Büszkén mutatta, hogy ott vagyunk az újságban. Szerette, hogy szerették. Csodálatos élete volt, én tudom, és azt is, hogy szép halált halt, de azért még maradhatott volna velem egy kicsit…

A tragédia ólomsúlya a családon kívül a kollégákra is ránehezedett, senki sem érti, hogyan távozhatott az élők sorából ilyen gyorsan, köszönés nélkül egy jó barát. 

„Nyugodtan mondhatom, hogy az énekesek közül ő volt a legjobb barátom. Néha csipkelődtünk, cukkoltuk egymást, de ez inkább a külvilágnak szólt, mert nagyon szerettük egymást.” Ezt a gyásztól súj­tott Koós János mondta hétfőn az MTI-nek, hozzátéve, több mint ötven éven át voltak a legjobb pályatársak. Az ATV-ben pedig azt is elmondta, évtizedek óta most sírt először....

– Vasárnap délután egy tévéfelvételen voltam, utánam jött volna Laci, de nem jelent meg – mondta lapunknak Zalatnay Sarolta. – Furcsa volt, mert ő mindig megbízható srác volt. Laci és Éva nagyon  régóta jó barátaim. Én voltam az esküvői tanúja is Évának, aki a fodrászom volt… ők azon kevesek közé tartoztak, akik akkor is mellettem álltak, amikor nagy bajban voltam. Felfoghatatlan, hogy itthagyott minket.

Poór Péter énekes, Aradszky pályatársa is hasonlóan vélekedik, Lacinak még nem kellett volna elmennie. 

– Egyre kevesebben vagyunk, mi, régiek – mondta a slágergyáros. 

Ifj. Albert Flórián: Együtt ünnepeltünk

– Édesapám, Aradszky László és a Koós János alkotta hármas barátsága legendás volt. A családjaink sokszor jöttek össze egy kis sütögetésre, mulatozásra, amikor még gyerek voltam. Apu részt vett úgynevezett road show-kon is, ő élménybeszámolót tartott, Laci énekelt. Volt egy közös daluk is Nem is olyan nagy dolog címmel. Laci fradizmusa közismert volt, imádtam, amikor apuval és a másik két Fradi-legendával, Szűcs Lajossal és Rákosi Gyulával a közös sztorijaikról meséltek. Amikor már az én időmben a csapattal bejutottunk a BL-be, együtt ünnepeltünk Lacival. A kapcsolatot a mai napig tartottuk, nemrég meghívott minket az egyik koncertjére. Remélem, hogy apuval odafenn együtt futballoznak...

Rengeteget dolgozott 

Pár nappal a halála előtt egy magazinos megjelenés kapcsán egyeztettünk az énekessel, aki akkor is rohanásban volt. 

– Most jöttem meg egy koncertről, elképesztő hangulat volt. Állandóan csörög a telefonon, év végéig szinte megállás nélkül dolgozom. Talán majd januárban jut idő egy kis pihenésre. Szerencsére jól bírom a munkát – mondta lelkesen, majd készséggel állt rendelkezésünkre, és azon tanakodtunk, milyen új oldalát mutathatnánk még be olvasóinknak. 

A beszélgetést is vidáman zártuk.

– Köszönöm, hogy gondoltatok rám. Puszi! Az énekes sajtóhoz való pozitív hozzáállását jelzi, hogy a telefonbeszélgetések után nem sokkal e-mailben mindig megérkeztek az aktuálisan kért fotók, azzal az utóirattal, hogy „ha bármire szükséged van még, akkor csak jelezd”.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.