Egy fotó miatt robbant ki a botrány: hűtlenség vetett véget Hajdúék házasságának

A Story magazin csütörtökön megjelent száma kronológia sorrendben végigveszi Hajdú Péter és Sarka Kata házasságának megromlási fázisait. A lap értesülése szerint a házaspár közötti legnagyobb problémát a "felek hűtlensége" okozta. Az egész botrányt egy fotó váltotta ki, amelyet állítólag Kata egyik ismerőse egy éve készítette Hajdúról, aki egy hölgy, a később megismert Eszter társaságában volt látható. A kép eljutott Sarkához, aki borította a bilit, ám a lap szerint a nagybeszélgetés alkalmával a műsorvezető is fel tudott hozni múltbéli sérelmeket.

Egy szó, mint száz, elkezdődött az eddig két körig jutó válási procedúra, amely alatt az is kiderült, hogy már mindkét félnek van állandó kapcsolata - írja a Story. Ugyanakkor a lap azt írja, hogy a házas felek időközben megbékéltek, és ma már ismét jó a viszonyuk egymással. A lap zárásként összegzi az eddig történteket: "ebben a szappanoperában semmi sem biztos, olykor még az sem, ami már elmúlt..."