Celeb

Egy fotó miatt robbant ki a botrány: hűtlenség vetett véget Hajdúék házasságának

Bors

Létrehozva: 2017.07.13.

A Story magazin csütörtökön megjelent száma kronológia sorrendben végigveszi Hajdú Péter és Sarka Kata házasságának megromlási fázisait. A lap értesülése szerint a házaspár közötti legnagyobb problémát a "felek hűtlensége" okozta. Az egész botrányt egy fotó váltotta ki, amelyet állítólag Kata egyik ismerőse egy éve készítette Hajdúról, aki egy hölgy, a később megismert Eszter társaságában volt látható. A kép eljutott Sarkához, aki borította a bilit, ám a lap szerint a nagybeszélgetés alkalmával a műsorvezető is fel tudott hozni múltbéli sérelmeket.

Egy szó, mint száz, elkezdődött az eddig két körig jutó válási procedúra, amely alatt az is kiderült, hogy már mindkét félnek van állandó kapcsolata - írja a Story. Ugyanakkor a lap azt írja, hogy a házas felek időközben megbékéltek, és ma már ismét jó a viszonyuk egymással. A lap zárásként összegzi az eddig történteket: "ebben a szappanoperában semmi sem biztos, olykor még az sem, ami már elmúlt..."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957811
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap