Celeb

Drog és szakítás - 5 világhírű zenekar, akik már átmentek azon, amin Majkáék

Bors

Létrehozva: 2018.08.24.

Forrás: Csányi Kriszta

Az utóbbi napokban alighanem a Majka és Curtis közti botrányra figyelt leginkább az ország. A népszerű rapper ugyanis nem bírta tovább zenésztársa drogozását, és egy igen hosszú Facebook-posztban közölte a rajongókkal: kitette a zenekarból. “Elvesztettem az egyik legjobb barátomat, társamat ,sőt inkább az egyik családtagomat!!! Elvette tőlem az a dolog, amit mindennél jobban utálok ezen a földön ... a kábítószer!!” - írta bejegyzésében Majka. Curtis nem sokkal később - ugyancsak a Facebookon - reagált a dologra, hangsúlyozva: Mindenkinek megvan a drogja.

Majka egyébként hosszú évek óta próbált segíteni barátján. Az a bizonyos pohár pedig a SZIN-en telt be. A szegedi koncerten ledöbbent rajongók ezrei hallgatták: “Az elmúlt öt évben annyi mindent próbáltunk megtenni, hogy ez a formáció megmaradjon, de nem sikerült. Sajnos el kellett, hogy köszönjünk Curtistől.” 

Az ügynek koránt sincs vége: míg a rendőrség bármikor megindíthatja hivatalból a nyomozást Curtis ellen, addig az is kérdéses, mi lesz Majka, a zenekar és a közös slágerek sorsa. Kiírják a rapper részeit - vagy valaki más énekli majd őket? Hogy fog hangzani például az Ezek a lányok egyre vékonyabbak refrénje? “Én úgy vártam ezt, jöhet is már a szex / Úgy vártam ezt, csak félek drága lesz / Pár láda szesz, Curtis, BLR, Majesz / Én úgy vártam ezt, minden hiába lesz” - BLR már jó ideje nincs a bandával, és most már Curtis sem: Majka egyedül fogja elsorolni (volt) csapattársai nevét?

Persze a drog okozta szakítások nem egyediek. Összegyűjtöttünk pár zenekart, akik már túlestek egy-két drog okozta szakításon. Volt, amikor a zenekar sem élte túl a dolgot, míg máskor sikerült a csapat maradékának talpra állnia.

5. The Clash

1982-ben a Rock the Casbah című slágerrel egycsapásra a szupersztárok közt találta magát a The Clash. Pechükre azonban pont attól az embertől kellett megválniuk, akinek a sikert jelentő slágert köszönhették. A dal szerzőjének, a dobos Topper Headonnak ugyanis ekkorra már kezelhetetlenné vált a viselkedése súlyos heroinfüggősége miatt. Kirúgták - így a banda slágerszerző nélkül maradt. Nem is igazán tudták eldönteni, a sikerszám után merre tovább. Először kisebb szünetet jelentettek be, majd fel is oszlottak.

4. Smashing Pumpkins

Egy este alatt két tagját is elvesztette a kilencvenes évek híres zenekara: a Smashing Pumpkins épp egy turné kellős közepén volt 1996-ban, amikor egy éjjel ketten is túladagolták magukat. Koncertbillentyűsük, Jonathan Melvoin belehalt, Jimmy Chamberlin dobos túlélte - őt letartóztatták drogbirtoklásért, a banda pedig pár nappal később bejelentette: kitették a zenekarból. A csapat felvett két új zenészt, és befejezték a turnét. Erről a döntésről később az énekes úgy nyilatkozott: a lehető legrosszabb döntés volt, ami mind a zenéjüket, mid a hírnevüket tönkretette.

3. Oasis

Noha az Oasis feloszlása elsősorban nem a drogokhoz köthető, nagyban emlékeztet a mostani esetre: a banda ugyanis bárhonnan is nézzük a Gallagher-tesókról, Liamről és Noelről szólt, akik hosszú évekig sikeresen és gyümölcsözően tudtak együtt dolgozni, ám egy idő után úgy elmérgesedett a kapcsolat köztük, hogy képtelenek voltak elviselni egymás társaságát. 2009 augusztusában gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra oszlott fel a csapat: a manager percekkel a színpadra lépés előtt mondta le a Rock enSeine fesztiválos fellépést (valamint az azt követőket is, persze) azzal a közleménnyel: “a zenekar nem létezik többé.”

2. Black Sabbath

Alighanem a világ egyik legismertebb heavy metal bandája is megszenvedte a drogok és az alkohol pusztító hatását. 1979-re az akkor már szupersztárnak számító zenészek szinte alig beszéltek egymással, és noha mindannyian használtak szereket, az énekes Ozzy Osbourne - a Black Sabbath gitárosának visszaemlékezése alapján - “egy egész más szinten volt”. Ozzy gyakorlatilag alig tudott magáról, és teljesen elvesztette az érdeklődését is - noha a csapat és a kiadó is szeretett volna már új dalokat, ő hallani sem akart az egészről. Végül kitették a csapatból, és több énekessel is próbálkoztak utána. Noha a Black Sabbath a későbbiekben is sikeres volt, abban mindenki egyetért: Ozzyval voltak a legnagyobbak. Ő végül közel két évtizeddel később térhetett vissza a zenekarba.

1. Sex Pistols

Noha a punkbandában többen játszottak, kétségtelen, hogy a reflektorfény két emberre, Johnny Rotten énekesre és Sid Vicious basszusgitárosra vetült. Ez utóbbi súlyos drogfüggősége azonban egyre jobban kikészítette a többieket, főleg Rottent, aki 1978. január 14-én, egy koncert ráadásszáma végén ledobta a mikrofont, elköszönt a közönségtől, és végleg otthagyta egykori zenésztársait. Az énekes pár nappal később bejelentette a Sex Pistols feloszlását. 

Sid Vicious bő egy évvel később - 1979 február elején - drogtúladagolásban hunyt el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában