Celeb

Büntetőeljárást indítanak a Mirigyes ellen

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.08.09.

Főhet a feje az Irigy Hónaljmirigy tagjának, Kabai Lászlónak, amiért ittasan ült szombat éjszaka autóba, mert a rendőrség büntetőeljárást indított ellene. Mint ahogyan arról tegnap beszámoltunk, a népszerű paródiazenekar tagját vasárnapra virradóra a Margit hídnál érték tetten a rendőrök. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya lapunknak elmondta, közúti ellenőrzés keretében igazoltatták a parodistát:

– A férfinél felmerült az ittas vezetés gyanúja, ezért a rendőrök a vezetői engedélyét a helyszínen elvették. A rendőrség az ügyben büntetőeljárást indított, gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Kabai a Borsnak elmondta, eszébe sem jutott, hogy szüksége lenne sofőrszolgálatra.

– Két korsó sör a bűnöm, ami jóval vezetés előtt csúszott le. Fellépésünk volt szombaton, akkor volt az a tikkasztó forróság. A hakni előtt és után is megittam egy sört. Körülbelül hat órával később ültem autóba. Komolyan mondom, nem gondoltam, hogy maradt alkohol a szervezetemben. Hogy mennyi időre ugrott a zenész vezetői engedélye, nem tudni, mert nem kapta még kézhez a bírói határozatot, de egy időre biztosan elfelejtheti a vezetést.

– A törvény szerint, akinek a szervezetében 0,5 g/liter véralkohol-, illetve 0,25 mg/l levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb érték mutatható ki, az ellen büntetőeljárást kell indítani. Ezen értékek alatt szabálysértésről beszélünk, amelynek a büntetési tételei jóval enyhébbek. Büntetőeljárás esetében egy hónap és tíz év között van a vezetéstől való eltiltás – mondta dr. Újvári Zoltán ügyvéd.     

Piás matek

Mennyit ihatott az, aki ellen büntetőeljárást kezdeményeznek?A Közlekedési Hatóság alkohollebontási kalkulátora szerint, egy 86 kilós férfinél négy deci 4,5 százalékos világos sör azonnali elfogyasztása 0,23 százalékos véralkoholszintet eredményez, ami épphogy belefér a szabálysértési eljárásba. A kalkulátor szerint két korsó sör elfogyasztása után az alkohol lebontásának ideje egy ilyen súlyú férfinél négy óra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711672218
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067676_auto_resized.jpg
life.hu

Íme, azok a csillagjegyek, akik kiváló anyává válnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711672218
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711672218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...