Aktuális

Piásan vezetett, elvették a jogsiját az Irigy Hónaljmirigy tagjának

D. A.

Létrehozva: 2017.08.08.

Vasárnap hajnalban lemeszelték, megszondáztatták és azonnal bevonták a jogosítványát Kabai Lászlónak, a népszerű paródiazenekar, az Irigy Hónaljmirigy dobosának – értesült a Bors.

Kellemetlenül ért véget a szombati „munkanap” Kabai László számára. Lapunk megtudta, hogy a zenész Budapesten, a Margit hídon futott bele a közúti ellenőrzésbe hajnali két óra húsz perckor. A mirigyes dobos, Kabai László hakniból tartott hazafelé, az igazoltatás után azonban már kénytelen volt „lábbusszal” hazamenni, mert autójába nem ülhetett vissza. A kényes jelenetnek több szemtanúja is volt. 

A muzsikus nagy bajban van, mert az autó a munkaeszköze, a nyár pedig a fellépésekről szól. 

A csapat dobosa nagyot sóhajtva bevallotta a Borsnak: ivott aznap, de nem gondolta, hogy nem ülhet volán mögé. 

– Két korsó sör a bűnöm, ami jóval a vezetés előtt csúszott le – ismerte el a Borsnak Kabai. 

– Fel­lépésünk volt szombaton, akkor volt az a tikkasztó forróság. A hakni előtt és után is megittam egy sört. Körülbelül hat órával később ültem autóba. Komolyan mondom, nem gondoltam, hogy maradt alkohol a szervezetemben. Már csak a meleg miatt sem. Mindig igényelek sofőrszolgálatot, ha iszom, most eszembe sem jutott, hogy szükségem lenne rá. Tanultam belőle, legközelebb maradok az alkoholmentes italoknál – fogadkozott a dobos, akitől azt is megtudtuk, hogy ez volt az első kihágása.

Sajnos Kabai fogadalma nem mentesíti őt a következményektől, számolhat pénzbírsággal, és a jogosítványát is vissza kell szereznie.

– A legnagyobb döbbenetemre a helyszínen vették el a jogsimat. Eljárást indítottak ellenem, most várom a határozatot. A hétköznapok Pesthez kötnek, viszont én a vonzáskörzetében élek, nehéz lesz megoldani a közlekedést – magyarázta Kabai, aki egy általunk megkérdezett ügyvéd szerint minimum egy hónapra vezetői engedély nélkül marad.

– Hazánkban zéró tolerancia van érvényben, ami azt jelenti, hogy ha a járművezető alkoholbefolyásoltság alatt vesz részt a forgalomban, bármilyen mértékű alkoholszint mérése esetén is eljárást indítanak ellene. A rendőr jogszabályi kötelezettsége azonnal elvenni a sofőr jogosítványát, ha kimutatható vagy szemmel látható, hogy a vezető alkoholt fogyasztott. A bíró mérlegelésére van bízva a büntetés mértéke, amely a jogosítvány elvétele mellett pénzbüntetés is lehet – tudtuk meg dr. Újvári Zoltántól, aki hozzátette: ha egy évre veszik el a jogosítványt, csak utánképzéssel lehet visszaszerezni. 

Természetesen az ügyben megkerestük a rendőrséget is, lapzártánkig azonban nem kaptunk választ.

Kabai alapító

Kabai László az Irigy Hónaljmirigy alapító tagja. A banda 1990-ben egy mátyásföldi szilveszteri bulin alakult. Akkor még Molnár Imrével, Sipos Péterrel, Ambrus Zoltánnal, Várszegi Attilával és Katona Gáborral. A csapat az ezt követő év farsangján debütált, azóta sikert sikerre halmoznak. Katona és Várszegi nem sokkal később kilépett, helyükre jött Papp Ferenc, Uszkó László és Sipos Péter öccse, Tamás, valamit Varga Győző. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699515
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HIf_0xuUVsMIc5wXgbn4ug5SYgYu5e8W1LvNPHBoRSg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2YzQyNTM5ZDA2MjRkMjA4NWQzMTE2NzYzYjZiZjNj.jpg
Óraállítás

Ezt még gyorsan mindenkinek meg kéne csinálnia, mielőtt átállítjuk az órát!