Celeb

4 év után negyedszerre is elvált Gregor Bernadett

Bors

Létrehozva: 2018.10.04.

<p>Negyedik házassága sem tartogatott hosszú boldogságot Gregor Bernadettnek. Férje, a szintén színész Szarvas Attila a Fecebookon adta hírül, hogy nincs tovább. A pár már hivatalosan is elvált, ám az Új Színház színpadán továbbra is együtt játszanak.</p>

– Egy újabb házasság ért véget, ugyanis alig több mint négy év után, a média teljes kihagyásával, a legnagyobb titokban elvált Gregor Bernadett és Szarvas Attila. A pár válását már a bíróság is kimondta, tehát nem nehéz kikövetkeztetni azt, hogy kapcsolatuk már jóval korábban megromlott. De erről csak kevesen tudtak. Magán­életi válságukat sikerült elrejteni a környezetük előtt.

A bombasztikus formában lévő 46 éves színésznő és jóképű színész szerelme, Szarvas Attila kapcsolata mindig is töretlennek tűnt, rengeteg társasági eseményen vettek részt, rendszeresen léptek fel együtt, szinte mindent közösen csináltak. Számtalan tervük volt a férjével, többek között szerettek volna visszavonulni a bálványosi otthonukba, ahol egykor a boldogító igent mondták ki, s eddig csak a nyaraikat töltötték. Berni környezete úgy gondolta, a csodás színésznő és párja egymás mellett értek révbe, így Attila szerda délelőtti bejelentése még őket is hideg zuhanyként érte. 

Kedves ismerőseim, barátaim, szeretteim!

Szeretném tudatni veletek, hogy a mai napon közös megegyezéssel véget ért a Gregor Bernadett-tel kötött házasságom. Nincs miért, nincs harag, nincs harmadik fél! Csak a szeretet és a szép emlékek maradnak. Mindent megpróbáltunk, de be kellett látnunk, hogy ez a közös utazás itt véget ért. Néhányatoknak már nyílt „titok” volt. Mindenkinek szeretném megköszönni azt a szeretetet, amit kaptunk tőletek a Bernadett-tel eltöltött idő alatt! Vigyázzatok egymásra! – üzente Szarvas Attila a közösségi oldalán. 

Ha szeretetben is váltak el, egyikőjüknek sem lehet most könnyű. Információink szerint Bernadett lakásából már hónapokkal ezelőtt elköltözött a férje. Szarvas Attilának egyébként a magánéleti válságát egy munkahelyi is megelőzte, amikor is az Új Színház megszüntette a társulati szerződését, s mint külsős, számlás munkavállalót alkalmazta, ami anyagilag kevésbé kifizetődő. 

A pénzügyekkel most Bernadettnek is meg kell birkóznia, újra egyedülálló anya és családfenntartó lett. A mindennapok küzdelmei mellett Berni sosem adta fel a hitét abban, hogy megtalálja az igazit, attól függetlenül, hogy három házassága volt –  tüdőgyógyász férjével, Gát György producerrel, majd Somogyi István táltossal – tavaly még így nyilatkozott a szerelemről.

– Háromszor váltam el, négyszer mentem férjhez, de minden alkalommal úgy gondoltam, hogy a kapcsolatom örökké fog tartani. Sajnos az élet ezeket az érzéseket sok esetben felülírta. Ma már hidegen hagynak az ezzel kapcsolatos ellenvélemények – nyilatkozta anno a Borsnak.

A sztárokat nemcsak a szerelem, ha­nem a közös munka is összefűzte: az Új Színház több darabjában is együtt álltak színpadra, és a teátrum színlapja szerint a Bizánc, A kőszívű ember fiai és A bolondok grófja című darabokban továbbra is együtt fognak szerepelni. 

A Bors munkatársa kereste Gregor Ber­nadettet és volt férjét, Szarvas Attilát is, de egyikőjük sem akart nyilatkozni. Így nem tudni, hogy mi volt az a kibékíthetetlen ellentét, ami miatt a legvégső döntést meg kellett hozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091094_auto_resized.png
origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710613
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel