Balhé

Házasság első látásra: Enikő és Peti vitája mindent vitt

Létrehozva: 2024.04.09.

Petra és Andris új szerepben tűntek fel. Felbolydultak a viszonyok a Házasság első látásra szereplői közt.

Egészen eddig Dávid Petra és Kabai András kapcsolata körül forgott a szóbeszéd a Házasság első látásra kapcsán. Most azonban úgy tűnik, Enikő és Peti kettősére kerül át a „balhés pár” jelző.

Házasság első látásra Peti Enikőr Andris Petra
Baráti Puszik az este kezdetén – Fotó: TV2

Csúnya veszekedés kerekedett Enci és Peti vidéki programjából, aminek az lett a vége, hogy a lány kiszállt a fiú mellől a kocsiból Budapest közepén. Ennek nyilván kellett, hogy legyen folytatása, és ez nem meglepő módon a többi párral közös vacsorán csúcsosodott ki. Andris meg is jegyezte előzetesen:

Számítok egy kisebb-nagyobb vitára. Egyébként most Petire meg Encire gondolok.


Az este kezdetén, amikor a párok a vacsorára várva beszélgettek, Enci úgy ült a kanapén párja mellett, mint egy felkiáltójel, amit a fiú idővel szóvá is tett, és a pszichológusoknak is feltűnt, akik egy külön szobából követték az eseményeket.

Házasság első látásra szakértők pszichológusok Sarkadi Bálint Tóth Melinda Gaál Viktor
A Házasság első látásra szakértői monitorokon figyelték az eseményeket – Fotó: TV2

Ez annyira látványos, amikor valaki úgy tesz, mintha jól érezné magát, közben pedig harapható a feszültség körülötte

 – összegezte Gaál Viktor pszichológus.

Persze a többiek figyelmét sem kerülhette ez el, és Enciék hamar a beszélgetés középpontjába kerültek, a szakértők szerint pedig pontosan ez volt a lány célja.

Természetesen étkezés közben sem nyugodtak meg a kedélyek, a páros először a közvetlenül mellettük ülőkkel, majd aztán mindenkivel megbeszélte a nézeteltérését, egymással csak érintőlegesen kommunikáltak, akkor a saját nézőpontjaikhoz ragaszkodva.

– Ha valakinek meg kell felelnem, az régen rossz – szúrt oda Enci Petinek, mire a fiú úgy reagált, hogy párja szerinte felvett egy mártírszerepet, és feszültséget vitt az egész estébe. Gaál Viktor ezt annyival toldotta meg, hogy

„Enikő nagy játékos!”

Semmi nem állandó a Házasság első látásra világában

Enikő úgy nőtt fel, hogy erős, független nő váljon belőle, édesanyja mindig arra tanította, hogy busz és férfi után nem futunk. Ám ő nagyon is akarja Petit, minden gondjuk ellenére, de azt várja, hogy a férje tegyen többet a kapcsolatért. A közte és Csabi közti beszélgetésből vált világossá, hogy nagyobb figyelmet igényel:

- Te érted az én problémámat?

- Igen, picit hisztis vagy, és ezt neki [Petinek] kéne kezelnie.

- De nem kezel, hanem rám hagyja! És én azt nem szeretem, aki valamit rám hagy.

A korábban említett fordulat azonban akkor vált teljessé, amikor az eddig sokakat foglalkoztató Petra-Andris duó elvonult a problémás pár tagjaival magánbeszélgetésekre. Az már csak hab volt a tortán, hogy Andris ekkor is közeledett Enikő felé, illetve, hogy Petrának a korábbi kikacsintások tudatában sem jutott eszébe ránézni a férjére. Ellenben később megbeszélték egymás között az eseményeket – mintegy szállítva egymásnak a híreket –, és a feleség megmagyarázta, miért nem kérte számon férjét:

– A mi kettőnk nexusába nem fér bele, hogy én odamenjek – gondolkodott hangosan a lány.

Házasság első látásra Petra Andris
Petra és Andris megbeszélték a dolgokat – Fotó: TV2

A műsor zárását pedig ismét a pszichológusok szállították, már-már elégedetten:

Gaál Viktor: Hova jutottunk mostanra?

Sarkadi Bálint: Hogy Enikő van az események középpontjában.

Gaál Viktor: Elintézte magának!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715051411
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715051411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715051411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője