VÁLSÁG

Házasság első látásra: Dráma és könnyek, ketten is kimondták, hogy vége

Doris

Létrehozva: 2024.04.04.

Fokozódik a helyzet a TV2 párkereső reality-jében. Egyre nagyobb a feszültség a Házasság első látásra szereplői között.

Pattanásig feszültek az idegek a TV2-n futó Házasság első látásra csütörtök esti adásában! Ez nem csoda, a 3 pszichológus ugyanis a napokban arra szólította fel a párkereső reality résztvevőit, hogy hozzák meg az első sorsfordító döntésüket. Egészen pontosan arról kellett határozniuk, hogy továbbra is egy párként akarják járni az önismeret útját, vagy inkább nem kérnek többé a házaspárjukból.

Házasság első látásra
Sorsfordító döntéseket hoztak a Házasság első látásra szereplői Fotó: TV2

A szabályok értelmében a házastársak között csak akkor lehet kimondani a válást, ha mindkét fél úgy dönt, külön szeretnék folytatni. Ha csak az egyikük szeretne szakítani, az önmagában kevés, akkor maradnak egy pár, legfeljebb gyakrabban járnak terápiára a 3 szakértőhöz, Tóth Melindához, Sarkadi Bálinthoz és Gaál Viktorhoz.

Házasság első látásra: Nem várt izgalmakat hozott a feszültségekkel teli adás

Az első páros Gyöngyi és Csabi volt, először nekik kellett határozniuk a közös jövőjükről. Bár voltak köztük súrlódások, Csabi például nem volt hajandó megválni a hónaljkutyájától, a szövetségük kellőképp erősnek bizonyult ahhoz, hogy együtt folytassák.

Ezt követően Bogi és Geri foglaltak helyet a díványon, a szakértők pedig joggal gondolhatták, hogy mindketten a válás mellett fognak dönteni. Azonban nem ez történt! A veszekedések ellenére bizalmat szavaztak egymásnak, így együtt folytatják tovább a kísérletet.

Rajtuk kívül Enikő és Peti, valamint Hilda és Laci voltak azok, akik a közös út mellett döntöttek, az igazi drámát Petra és Andris, valamint János és Nelli duója tartogatta.

János érzelmi alapon döntött, de ez nem volt elég

Házasság első látásra
Házasság első látásra: János érzelmi alapon döntött Fotó: TV2

A gaming menedzserként dolgozó János nehéz gyerekkor után építette újjá az életét, a műsortól pedig már egy klasszikus párkapcsolatot remélt, korábban ugyanis sokszor rekedt szeretői szerepben.

„Én érzelmi alapon működöm és érzelmi alapon szoktam dönteni is. A mi kapcsolatunkban azonban ez igazból nincs meg. Nincsenek érzelmek és nem voltam még ilyen helyzetben. Bocsánat, egy tökös férfinak tartom magam, szeretem a kihívásokat, nem szoktam menekülni a problémák elől"

- magyarázta János, majd megmutatta, hogy a "veled" szót írta a papírra.

Nelli viszont máskép döntött! Elmondása szerint János válaszában biztos volt, ő viszont jelezni szerette volna, hogy nem érzi annyira ideálisnak a házasságukat. Így, bár együtt maradtak, a jövőben sokat kell dolgozniuk magukon.

Andris és Petra mindenkit meglepett

Házasság első látásra
Házasság első látásra: Petra és Andris az esküvőn Fotó: TV2

Eddig talán Andris és Petra kapcsolata volt a legviharosabb a reality során, hiszen a férfi már az esküvő után kijelentette, hogy Petra nem is az esete. Ennek fényében meglepő, hogy mégis az együttmaradás mellett döntött, míg Petra a válást preferálta, ami így - a szabályok értelmében -  nem valósult meg.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191129_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová tűnt a Megasztár énekesnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192413_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők: szörnyű baleset történt a vasúti kereszteződésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715001313
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17169989_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715001313
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715001313
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték