Gyógymód

Tóth Gabi megszólalt a magánéletéről: Meglepő dolgot árult el kapcsolatáról

N.V.N.

Létrehozva: 2024.03.02.

Nehéz időszakon ment keresztül Tóth Gabi, aki tánccal és szerelmével gyógyítja magát.

Nehéz időszaka után tánccal gyógyul Tóth Gabi. Gőzerővel készül a Tina Turner emlékkoncertre, ahol nem csak énekelni, hanem táncolni is fog. Az énekesnő számára a tánc stresszlevezetés. Mint mondja, párjával, Papp Máté Bencével örömükben és bánatukban is táncolnak. A koncertre való felkészülésben azonban profi táncpartnere, Bődi Dénes segíti. A TV2 próba közben látogatta meg őket, ahol a magánéletéről is beszélt az énekesnő.

Tóth Gabi
Tóth Gabi szereti a kihívásokat Fotó: Ladóczki Balázs

Tóth Gabi nehéz időszakon ment keresztül

Komoly kihívás vár Gabira, ugyanis táncpartnere igen erős koreográfiát állított össze az előadásra. Kiderült, hogy az énekesnőnek nem csak a mikrofon áll jól, hanem a tánccipő is. Gyorsan tanul, és a személyiségét is meg tudja mutatni mozdulataiban. A Sztárban Sztár leszek! mesterétől a néptánc picit sem áll távol, hiszen több produkciójában jelent meg a tánc ezen ága, ráadásul szerelme is táncművész, így több ágon is az élete részévé vált.

A tánc csodálatos dolog, mert olyan testtudatot ad, amivel könnyebben tudom az éneklést is használni. 

Szeretem a kihívásokat, azért csinálom, mert szeretem följebb tenni a mércét, és magamat is meglepni, hogy képes vagyok megugrani. 

– Ez most is így lesz – mondta Gabi, utalva a közelgő emlékkoncertre.

Tóth Gabi és Papp Máté Bence
Szerelmével nyárra komoly projekttel készülnek Fotó: Ladóczki Balázs

"Táncikálunk ha kell, ha nem"

Adódik a kérdés, hogy táncos szerelme ebben is a segítségére van-e, illetve gyakorolnak-e otthon együtt.

A párom a néptánc világában mozog, egész máshova kell helyezni a testsúlyokat. Más, mint a latin, de salsázni szoktunk. Táncikálunk ha kell, ha nem. Bánatunkban, örömünkben, a tánc az mindig gyógyír a léleknek – fűzte hozzá az énekesnő, majd azt is elárulta, komoly projektre készülnek a közeljövőben.

Gyerektáborokat tervezünk nyáron, ahol szeretnénk olyan közösségeket építeni, ahol a tánc és a zene között egy hidat képezünk, és egy kicsit modern formába öltöztetjük. 

– Ezáltal közelebb hozzuk a fiatalakhoz. Vannak terveink közösen is – mesélte Gabi, majd kitért arra is, hogy számára mit jelent a tánc.

Önbizalmat ad, sokat tudsz befelé figyelni. 

Nekem elég nehéz időszakom volt az elmúlt fél évben, a tánc teljesen kipucolja a lelket. 

– Stresszt vezetsz le benne és kiragad a felgyorsult világból, csak a jelen van. A zene mindig ott volt nekem gyógyszerként, ha bármi baj volt, hálás vagyok a Jóistennek, hogy a tánc is megadatott nekem. Picit talán van hozzá érzékem, vagy ha más miatt nem, akkor a ritmusérzék miatt énekesként. Sosem leszek profi táncos, ha már csak olyan szinten űzhetem, hogy a lelkemet gyógyítsam, esetleg még másoknak is tetszik, nekem az bőven elég – mondta az énekesnő.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715086211
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715086211
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715086211
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715086211
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715086211
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria