Facebook

Nyolc hónapos kálvárián van túl Mága Zoltán: visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

Létrehozva: 2024.03.30.

Hosszú bejegyzésben tudtatta a zenész: visszatért. Mága Zoltánt csalók fosztották ki, most azonban végre visszakapta az oldalá.

Forrás: YouTube

Hosszú hónapok küzdelem után végre visszakapta Facebook-oldalát Mága Zoltán. Minderről egy bejegyzésben tudatta követőit, melyben leírta: a bűnözők nem csak a személyes fiókjához fértek hozzá, de a fiókhoz rendelt számláról is leemelték a pénzt, oldalát pedig elárasztották különböző kéretlen videókkal, ráadásul a hackerek ezt követően Mága rajongóitól is megpróbáltak pénzt kicsikarni a művész nevében.

– Többen kérdezték, hogy elvették-e vagy eladtam-e a felületet. Természetesen nem adtam el. De az oldal jogos tulajdonosaként nem érvényesíthettem a jogaimat. Habár a saját Facebook profilomból kizártak, ettől függetlenül próbáltam értesíteni a követőimet, hogy visszaélnek a nevemmel és vigyázzanak, hogy ne legyenek a csalók áldozatai. Próbáltam figyelmeztetni mindenkit, semmilyen körülmények között ne adják meg a személyes adataikat, senki se adjon adományt a nevem alatt futó álprofiloknak, az adathalászoknak, mert én magam sosem kértem ilyet a közönségemtől követőimtől – írta, hozzátéve: a hackerek a YouTube-csatornáját is támadás alá vették, ám azt pár nap alatt sikerült visszaszereznie. A Facebook esetében viszont végül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályához kellett fordulnia.

– Hálásan köszönöm a Nemzeti Nyomozó Iroda áldozatos munkáját – ők segítettek az ügy felgöngyölítésében! – emelte ki, folytatva: 

Legfőbbképpen pedig Nektek köszönöm, hogy kitartottatok mellettem! Nagyon boldog vagyok, hogy újra találkozhatunk – még ha virtuálisan is – és közvetlenül is el tudjuk ismét érni egymást. 

Sok százezer honfitársam, magyarok százezrei hazánkban és szerte a nagy világban újra követhetik művészi és közéleti tevékenységemet, értesülhetnek magyarországi és nemzetközi koncertjeimről, jótékonysági eseményeimről. 

Bejegyzése végén kiemelte: a következő napokban frissíti az oldalát, hogy bepótolja az elmúlt nyolc hónap történéseit, valamint beszámoljon a közelgő eseményekről:

Igyekszem minden információt megosztani a tervezett hazai és határainkon túli jótékonysági koncertekről, a 2024. április 27-én Budapesten az MVM Dome-ban rendezendő „Mága Zoltán - 50 év koncert” jubileumi eseményről és természetesen a 2025-ös esztendőt köszöntő XVII. Budapesti Újévi Koncertről is.

Köszönöm, hogy továbbra is itt vagytok velem, itt álltok mellettem, figyeltek rám és bizonyítjátok, hogy az igaz barátok nem csak a jóban, hanem a bajban is kitartanak egymás mellett! Kívánok mindenkinek boldog és szeretettel teli, áldott húsvéti ünnepeket! zárta sorait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958711
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958711
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap