Letartóztatás

Gájer Bálint elárulta: letartóztatták Németországban

Bors

Létrehozva: 2024.03.12.

Az énekes fiatalkorában gyakran járt Németországba, ahol a tartózkodáshoz vízum kellett. Gájer Bálint, azonban igyekezett játszani az idővel, és az egyik megnyújtott kint léte során letartóztatták.

Gájer Bálint volt tegnap a sztárjátékosa a TV2 Szerencsekerék című műsorának, ahol meglepő dolgokat árult el. Ugyanis az énekest Németországban letartóztatták, mert annak idején csak három hónapos turista vízummal lehetett kimenni dolgozni, ami neki akkor bizony már régen lejárt. 

Gájer Bálint
Gájer Bálint szótárból tudta meg, hogy letartóztatták. (Fotó: Markovics Gábor)

Németországban voltam, és volt egy nagyon pici német-magyar, magyar-német szótáram. Annak idején három hónapos turista vízummal lehetett kimenni dolgozni.

Picit előbb mentünk, picit később jöttünk, és a második alkalommal nem jártam szerencsével, úgy hogy elkaptak, és a munkaügyihivatal letartóztatott. Azt mondták: »Sie sind festgenommen!« Múlt idő festnehmen, és néztem , hogy letartóztatni, és akkor nagyon betojtam azért

mesélte meglepő kalandját az énekes.

Gájer Bálint szerint a szerencse nem jön magától

Gájer Bálint kemény évet tudhat maga mögött. Rengeteg fellépése volt, bár az énekes nagyon hálás, mégsem tartja különösebben szerencsésnek magát. Ellenben határozottan úgy gondolja, hogy a szerencse nem jön magától, a célokért, és az álmokért bizony tenni kell.

Ha valaki ül a négy fal között és várja a szerencséjét, az nem fog bekopogtatni. 

Én magam soha nem hagyatkoztam a szerencsémre, próbáltam mindig munkával és szorgalommal előrébb jutni.

Nyilván jól jön néha valamennyi mázli, de a kitűzött célokért tenni is kell mondta határozottan Gájer Bálint a Metropolnak, aki azt is elmondta, hogy családja nélkül pihent Thaiföldön. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel