Család

"Öt percnél többet nem bírtunk egy szobában tölteni" – idő kellett, hogy Dobó Ági összecsiszolódjon a testvérével

KN

Létrehozva: 2024.02.25.

A családi vállalkozások elsülhetnek nagyon jól, de nagyon rosszul is. Dobó Ági mégis belecsapott a lecsóba a húgával karöltve, hiszen az ő kapcsolatuk már túl van a mélyponton.

Dobó Ági és a húga, Edit két teljesen más személyiség. Ennek a hatalmas különbségnek mindig is megvolt az előnye, de a hátránya is. A testvérek azonban mára teljesen összecsiszolódtak.

Dobó Ági
Dobó Ági és testvére, Edit mindent megosztanak egymással (Fotó: Szabolcs László)

Konfliktusokban gazdag gyerekkorunk volt, viszont a saját gyerekeink születése egyensúlyt hozott a kapcsolatunkba. Több év kellett tehát ahhoz, hogy összesimuljunk 

– kezdte Ági, akivel Edit teljesen egyetértett.

– Valóban, gyerekként előfordult, hogy öt percnél többet nem bírtunk egy szobában tölteni, de az, hogy szeretjük egymást, sosem volt kérdés – vette át a szót Edit. – Emiatt a különbözőségünk miatt viszont sosem rivalizáltunk egymással; mindig is Ági volt a csajos lány, én meg inkább a fiús.

Dobó Ági közös könyvet adott ki a húgával

Mi sem bizonyíthatná jobban azt, hogy a két lánytestvér kapcsolata erős, mint az, hogy tavaly egy közös szakácskönyvet adtak ki, Alternatív alapkönyv címmel.

– A közös munka nyilván okoz némi súrlódást, de mindketten sokat értünk és csendesedtünk, így pedig már tudunk kompromisszumot kötni egymással, és magunkkal is. Az első számú bizalmasai vagyunk egymásnak – jelentette ki Ági. – A családunkban szinte minden az evés körül forog; ha valaki főz, akkor beírja a családi csoportunkba, hogy „Főztem!”, ilyenkor pedig egymás után jelenik meg az illetőnél a család.

A Dobó-lányok közel laknak egymáshoz, és az édesanyjukhoz is. Mint mondják, bármi történik velük, elsőként értesítik egymást.

– Igyekszünk mindenben segíteni a másikat, a gyerekek terén is. Ha valakinek szüksége van valamire, akkor azonnal úgy alakítjuk a napi programjainkat, hogy támogatni tudjuk egymást. Szinte mindenkinek van kulcsa mindenkihez – mesélte Edit.

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/d1LSRUHG9q_aJbq451jAnXFFxEGhITwHLgzTpub8J-U/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUyZjZiMTg2MzVkZTQxYjdhMDdiOGJmN2Y1NWQxYjM5.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kínos: nem ugyanúgy emlékszik a megismerkedésükre Dobó Ági és férje

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715075413
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715075413
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715075413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715075413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715075413
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett