Hűha

Nagyon fájó a hiánya - megtörten búcsúzik a Schobert család a tündéri Larától

Létrehozva: 2023.12.20.

Kiderült Rubint Réka karácsonyi vakációjának helyszíne. A rajongók döbbenetére egy valaki azonban nem tartott velük a családi utazásra!

A Ripost korábban már írt róla, hogy Rubint Réka elhagyja az ünnepek idejére az országot. Az üzletasszony a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az éves hajtás után egy kis pihenésre van szüksége, így családjával egy közkedvelt helyet vettek célba.  

Rubint Réka
Rubint Réka családi vakációra indult. (Fotó: Facebook)

Kiderült az ulticél 

Réka akkor még nem árulta el, hogy pontosan merre is veszik az irányt, Instagram-oldala azonban most lebuktatta: Phuket szigetén töltik a karácsonyt. Ki is jár a pihenés a fitneszedzőnek, Réka ugyanis rengeteget dolgozott az elmúlt években. Számos új projektbe fogott bele, mindemellett 143 tábort is szervezett az elmúlt 13 évben. A pihenés azonban nem fog sokáig tartani számára, jövőre ugyanis Ománban tartja majd meg az év első Alakreform táborát.  

Szeretnék feltöltődni a jövő évre, idén rengeteg új projektbe kezdtem bele, így alig maradt időm bármi másra.

Most azonban meg kell magamnak adnom, kell annyira önzőnek lennem, hogy elvonuljak egy kis pihenésre... Azt azonban megígérhetem, hogy nagy Alakreform Család egy turbó Rékát kap majd a jövő évben! De nem fogom hagyni, hogy begyűrjön maga alá a sok munka, és már előre ki vannak húzva azok az időpontok a naptáramban, amikor nem fogok ráérni nyilatkozta még az utazásuk előtt Réka. 

Valaki hiányzott  

Réka azt is megígérte a rajongóknak, hogy nem fog teljesen eltűnni az ünnepi időszakban a rajongói elől. Úgy tűnik be is tartja ígéretét, ugyanis már az utazás kezdetekor egy fotóval jelentkezett be követőinek a közösségi oldalán. A kiposztolt képen jól láthatjuk, hogy fülig érő mosollyal vágott bele a nagy utazásba a Schobert család, egy valaki azonban hiányzik a képről: Schobert Lara! Réka egyetlen lány gyermeke úgy tűnik nem tartott családjával a mesebeli karácsonyi vakációra. Édesanyja azonban fontosnak tartotta posztjában leszögezni, hogy már az első pillanattól kezdve fájó második gyermekének a hiánya.

 Azt egyelőre még nem tudni, hogy Lara miért nem tartott családjával a karácsonyi családi vakációra, de több mint valószínű, hogy focista párja miatt kellett itthon maradnia.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196532_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27867_resized.jpg?avcount=1715096711
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715096711
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715096711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715096711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715096711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior