DUETT

"Azonnal megvolt köztünk a kémia" – Tóth Andi valóra váltotta a fiatal énekes álmát

Doris

Létrehozva: 2023.12.03.

Izgatottan várja a vasárnap estét a Sztárban Sztár leszek! versenyzője, hiszen nem akárkivel énekelhet duettet: Tóth Andival lép majd színpadra Karapancsev Kristóf.

Néhány napja derült ki, hogy Karapancsev Kristóf nem mással lép színpadra a Sztárban Sztár leszek! december 3-i elődöntőjében, mint a Sztárban Sztár egykori ezüstérmesével, a megosztó, de vitathatatlanul tehetséges Tóth Andival. Bár az énekesnő egy korábbi bejelentése szerint visszavonult az énekléstől, és inkább a saját ruhamárkájára koncentrál, erre a felkésére nem tudott nemet mondani. A legendás rocknagyi, Tina Turner bőrébe bújik vasárnap este, míg Karapancsev Kristóf Eros Ramazzottiként igyekszik majd lenyűgözni a Mestereket és nézőket.

Karapancsev Kristóf
Valóra vált Karapancsev Kristóf álma Fotó: TV2

Egy álom vált valóra

Majka csapatának versenyzője a Borsnak elárulta, óriási öröm és megtiszteltetés számára, hogy Andival énekelhet, ugyanis nagyon nagyra tartja őt, sőt, azt sem titkolta, néhány évvel ezelőtt már eljátszott a gondolattal, hogy egy szép napon együtt lépnek majd színpadra.

– Nem túlzok, egy álom vált ezzel valóra, és alig várom a vasárnapot! Elképesztően tehetségesnek tartom Andit, és a közös munka során rögtön egymásra hangolódtunk, azonnal megvolt köztünk a kémia. Andi nagyon közvetlen volt, és rengeteget segített, alig várom, hogy a nézők is meglássák a végeredményt

– lelkendezett Kristóf, aki már körülbelül egy hete nyugtalanul alszik, pontosan tudja ugyanis, hogy hamarosan a döntőjéhez érkezik a TV2 nagyszabású tehetségkutatója, így véget ér az életének egyik legnagyobb kalandja.

Kristóf már alig várja, hogy Tóth Andival lépjen színpadra Fotó: Facebook

– Már most úgy gondolom, hogy hatalmas élmény volt, hogy részt vehettem a Sztárban Sztár leszek!-ben. Mégis kettős érzéseim vannak, hiszen kicsit szomorú is vagyok, hogy lezárul egy időszak. Ám ez persze valami újnak a kezdete is, és alig várom, miket tartogat még számomra az élet. A műsor ugyanis eddig nem is látott kapukat nyitott ki előttem. Ami a döntőt és a fődíjat illeti, persze csalódott leszek, ha a végén nem az én nevem mondják, de mindent meg fogok tenni a végső győzelemért

–  árulta el a Borsnak Kristóf, aki a duett mellett Lenny Kravitz bőrébe bújik majd most vasárnap.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"