házasság

Schobert Norbi előző házasságáról vallott: ő a Réka előtti feleség

Létrehozva: 2023.11.09.

Kevesen tudják, de Réka a második felesége.

Nem könnyű évet fog zárni Schobert Norbi az idei szilvesztekor. Mint már korábban is, nagyon sok problémával kellett megküzdenie az üzletembernek, ugyanakkor ahogy mindig, most is bátran állta az ütéseket. Sok szörnyűség történet az egészségével és a karrierjével is, most pedig soha nem hallott információkról mesélt Hajdú Péternek. 

Kevesen tudják, de nem Réka Norbi első felesége / Fotó: Nagy Zoltán

Hajdú Péternél a hazai hírességek mindig úgy megnyílnak, mint a virágszálak. Most Schobert Norbi volt a vendége, a fitneszguru pedig vacsorát főzött kettejükre, ameddig Péternél vendégeskedett. Eközben számos olyan téma került terítékre, amelyek megdöbbentették a rajongókat. 

Leállt a szíve

Ahogyan arról a Bors is beszámolt már, Norbi korábban kórházba került, és olyan nagy volt a baj, hogy újra kellett éleszteni, mert leállt a szíve. 

Az intenzív osztályon kétszer-háromszor állt meg a szívem és a gép defibrillált. És többször éreztem azt, hogy a szívem fibrillál, majd megáll. Akkor elkezdek süllyedni, plafon kinyílik, megyek a fény felé

"Az utolsó gondolatom Réka volt, és azt kértem az Istentől, hogy drága Istenem, akármilyen tróger vagyok, bocsájtsd meg az összes bűnömet, és engedj vissza. Nem akartam ezt a fájdalmat okozni Rékának. Három gyerekkel itt hagyni nem akartam őt. És visszajöttem" - mondta Norbi. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/azaBN34tS-qeMcZuZ0N_52CGSGVGpGXZ6TtdQCLOT1k/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y1NzNhZmUyMWVkYTQ3YzRiODU1OWUwOWVmNzg1OGRh.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Rubint Réka: „Az az álmom, hogy egy nap főállású nagyi legyek!”

Norbi mellett lett ismert, de saját karriert építve is régóta az.

 

Az előző feleségéről is megszólalt

Ugyanakkor egyéb érdekességeket is megtudhatunk róla. Péter kérésére mesélt egy kicsit az első feleségéről, aki nem Rubint Réka volt. 

Privát szférája van, civil teljesen, aerobikozik, tánctanár, tök ügyes, szép nő. De nem passzoltunk össze, az az igazság

- vallotta be, majd elárulta, hogy két évig jártak, de mindösszesen három hónapig voltak házasok. Az első hónap után ugyanis Norbi már el is költözött otthonról. 


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197231_auto_resized.jpg
origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715117712
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715117712
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197987_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715117712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715117712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198147_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"