FOGYÁS

Az anyai nehézségekről vallott Hódi Pamela: „Tíz kiló elég szépen feljött, csettintésre"

Létrehozva: 2023.11.07.

Kislányairól és súlyáról is vallott Hódi Pamela. Futni kezdett, amiben lánya is motiválja.

Hódi Pamela ritkán mesél a kislányairól, most azonban beszélt bölcsibe szoktatásról és az ígéretes kézilabdás karrierről is.

Pamela őszintén beszélt arról, amiről csak ritkán szokott. (Fotó: Máté Krisztián)

„A szívem megszakadt”

Férjével, Tóth Bencével közös lánya, Evolett a napokban lesz 2,5 éves, s nemrég megkezdte a bölcsődét. Pamela elismerte, ez a folyamat neki sokkal nehezebb volt, mint a kislánynak.
Natkóval már egyszer végigcsináltam a beszoktatást, most is nagyon zökkenőmentesen ment, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Persze az is fura, ha nem sír a gyerek, mert az azt jelenheti, hogy valami gebasz van otthon, talán azért érzi olyan jól magát a bölcsiben. De nekünk tényleg jól ment, Via borzasztóan cuki volt. De nekem a szívem megszakadt állandóan, ha például pityergett azért picit. De olyan nem volt, hogy a nyakamba volt kapaszkodva, és három nevelőnőnek kellett rólam leszedni. 

De amikor túl könnyen bement, akkor meg én pityeregtem emiatt

− ismerte el Pamela a Mokkában.

„Tíz kiló elég szépen feljött”

A sztármami a Berki Krisztiánnal közös kislányáról is vallott, aki, elmondása szerint már most nagyon magas és sportos kislány. 

Natkó pedig tízéves. Olyan magas! Gyönyörű és okos. Sokáig úszott, azt abbahagyta sajnos, pedig nagyon tehetséges volt, de nem akartam erőltetni. A kézilabdát viszont sokáig szajkóztam, hiszen hosszúak a végtagjai, jó tudna lenni. Tényleg nagyon ügyes, tavaly oklevelet is kapott mint legjobb védekező – büszkélkedett a boldog anyuka, majd elárulta: ő maga nemrég futni kezdett, még oda is elkísérte őt Nati.
A tízéves gyerekemnek olyan hosszú lábai vannak, míg ő egyet lépett, én kábé négyet – nevetett Pamela, majd elárulta, nem igazán szeretett bele a futásba, de mindenképp szeretett volna egy új sportot találni magának:

Szeretnék fogyni: tíz kiló elég szépen feljött, csettintésre.

Azóta külön főzök magamnak, nem fogyasztok kenyeret, cukros üdítőt. De még egy deka nem ment le rólam – árulta el Pamela nevetve, aki nem az a típus, hogy feladna bármit is.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193181_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Napindító: Dunda György - Polgárok támadták a nagyszőlősi hadkiegészítő irodát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715007910
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715007910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715007910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715007910
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek