Celebháború

Folytatódik a háború? Azahriah dalban szólt be G.w.M-nek - Videó

Bors

Létrehozva: 2023.10.26.

A jelek szerint nem tartott sokáig a béke Azahriah és G.w.M között.

Mikor azt hittük, hogy véget ért az egyik legrégebb óta húzódó magyar celebháború, rá kellett eszmélnünk, hogy valószínűleg erre még várnunk kell. Azahriah és G.w.M balhéja ugyanis új szintre lépett, pont azután, hogy állítólag elásták a csatabárdot. 

(Azahriah dalban alázza G.w.M-et?) Fotó: Bors

Rossz memória

Miután Azahriah történelmet írt, és jövő májusban három egymást követő napon is megtölti a Puskás Arénát, ellenlábasa megosztotta a nagyvilággal, hogy egyébként már békét is kötöttek. Azt elismerte, hogy nehezen indult a kapcsolatuk, de találkoztak és sikerült megbeszélniük a dolgaikat. G.w.M szerint...

– Brutális! Olyan dolgot tett le, amit még senki soha! Nehezen indult a kapcsolatunk, elbeszéltünk egymás mellett, mind kiderült. Találkoztunk, megbeszéltük… 

És rájöttünk, hogy a sajtó generálta túl köztünk! Desh-sel jó kapcsolatunk volt a találkozó előtt is, örült, hogy megbeszéltük és jól alakultunk. 

 Jól váltunk el és már akkor mondta, hogy lesz Puskás! Gratuláltam akkor is, de ezúton is gratulálok! Fel az égig és további sok sikert neki és a csapatának! – osztotta meg a közösségi oldalán a rapper aki a jelek szerint nem emlékszik tisztán a történtekre, hiszen azt nem a sajtó találta ki, amikor kamerák előtt nevezte húgyosnak, vagy éppen az Instagram-oldalán senkiházi b*ziként, és egy tiszteletlen kis k*csögként hivatkozott a fiatal popsztárra. Persze ez a másik oldalra is igaz. Azi az arénás nagykoncertjén is beletörölte a lábát kollégájába, ami szintén nem sajtókitaláció volt, hanem egy kivetítőkön látható kisfilm, aminek 12 ezer ember volt szemtanúja. 

És ha már itt tartunk, az a dalszöveg sem a sajtó terméke, ami most vírusként terjed a TikTokon, s Azahriah éppen G.w.M-et alázza benne. 

Folytatódik a háború?

Való igaz, hónapokig csend volt a két híresség között, és csak Azi Puskás triplázása tudta szóra bírni Kulcsár Edina férjét. A minap azonban előkerült egy videó, melyben egy kiadatlan dal részletét hallhatják Azahriah-tól, és bizony van benne utalás G.w.M-re is.

A szöveg arról szól, hogy az énekest a "spanja is hátba szúrta", éppen ezért kell valami méltó büntetés. Az egyik lehetséges opció, hogy kalapáccsal törné szét a kezét, míg a másik variáció, hogy G.w.M-et hallgattasson vele. 

A dalból több nem derült ki, de arról sem került fel információ a TikTokra, hogy mikori lehet ez a zene. Mivel még kiadatlan státuszban van, simán lehet, hogy már nem is fog megjelenni, illetve az is benne van a pakliban, hogy ez a pár sor már évekkel ezelőtt íródott. 

Mindenesetre a rajongók válaszokat várnak, és elsősorban Azitól: folytatódik a celebháború vagy sem?

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714981512
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Majoros Hajni drámai vallomása, rémálom az RTL-en, Tóth Gabi segítséget kért – íme a heti top 5 sztárhír

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián