Rokonság

Megszólalt Széchenyi István egyenesági leszármazottja: ilyen körülmények között éli hétköznapjait

Zs.

Létrehozva: 2023.09.04.

Széchenyi Lili 19 éves, jógázik, falat mászik és énekel. Nem is akárhogy! A legnagyobb magyar ükunokája a zsigereiben érzi a felmenői küldetéstudatát, ami benne is buzog.

Göndör fürtök, vagány megjelenés és olyan érett hang, mintha egy harminc éves előadó búgna a mikrofonba... pedig Széchenyi Lili csak 19 éves. A Sztárban sztár leszek!  ifjú versenyzője bár már évek óta énekel, most először jelentkezett televíziós tehetségkutató versenybe. Mostanra érett meg ugyanis benne a gondolat: meg szeretné mutatni magát a világnak. 

Széchenyi Lili
Széchenyi Lili a színpadon (Fotó: TV2)

Híres ősök 

Az énekesnő neve hallatán nyilván felmerül a kérdés, hogy nem rokona véletlenül a modern Magyarország egyik megteremtőjének, gróf Széchenyi Istvánnak? Lili ilyenkor meglepő természetességgel válaszol: de, az ükapám volt. Hogy milyen érzés a történelmünk egyik leghíresebb alakjának a leszármazottja lenni, arról Lili így mesélt a Borsnak: 

Már gyermekkoromban elmondták a szüleim, hogy Széchenyi István egyeneságú leszármazottja vagyok. Nyilván akkor még nem nagyon tudtam mit kezdeni ezzel az információval, de ahogy teltek az évek és idősödtem, kezdtem megérteni mit is jelent ez. 

– A hétköznapijaimat azonban nem ez határozta meg. Az édesapám Németországban nőtt föl, ő sem érzékelte fiatal korában ennek a súlyát, hétköznapi életet élt. Én is csak most, 19 évesen kezdem érteni, hogy ki is volt az ükapám, hogy a tetteivel milyen örökséget hagyott az országunkra és ezzel együtt természetesen ránk, a rokonaira is. 

Széchenyi Lili
Felelősségteljes örökséget kapott Lili (Fotó: TV2)

Teher vagy áldás? 

Amikor azt kérdeztük a fiatal énekesnőtől, hogy teher vagy áldás Széchenyi egyeneságú leszármazottjának lenni, így felelt: 

Egyáltalán nem teher, inkább kötelességtudat, amit ugyan senki sem helyezett rám, sem a tanáraim sem a szüleim, mégis azt gondolom, hogy ezzel a névvel nem élhetek haszontalan életet. 

– A felmenőim nagy dolgokat vittek véghez, így kötelességemnek érzem, hogy a saját eszközeimmel én is tegyek valamit. Az egyik ilyen eszközöm a zene, emellett pedig érdekel a szociológia és a pszichológia. A tervem, hogy valamilyen módon emberekhez kapcsolódjak, a segítségükre legyek, támogassam őket. A jövőben a szociológia területén helyezkednék el, de ez még a jövő zenéje, jelenleg az éneklés és a dalszerzés áll a fókuszban. 

Sztárban Sztár leszel? 

Elmondása szerint Lili azért jelentkezett a műsorba, hogy bemutatkozzon a nagyközönségnek. 

– A Sztárban sztár leszek!-kel az a célom, hogy többen megismerjenek – mondja. – Nincs rajtam nyomás, jól bírom a versenyhelyzeteket, úgyhogy már a válogatót is inkább élveztem, sem mint féltem tőle. Tulajdonképpen a legjobbat hozza ki belőlem a nyomás. Jó érzés volt a színpadon állni, megmutatni magam. Örülök, hogy az első körben sikerült tovább jutnom. 

Széchenyi Lili
Lili jól teljesített a válogatón, tovább is jutott Fotó: TV2

Kastély 

A beszélgetés végén természetesen megkérdeztük a fiatal énekesnőt arról is, hogy egy gróf leszármazottját milyen életkörülmények között kell elképzelni? Kastélyban élnek, fényűzésben? 

Korántsem. Nem lakom kastélyban. Nem panaszkodom, de  átlag életkörülmények között élünk. Vidéken egy parasztházban a szüleimmel. 13 éve költöztünk ide, van kiskertünk, és ennyi. Semmi fényűzés, semmi luxus. Sőt...

Az ükapámtól a legnagyobb bánatomra semmilyen ereklyém sincs. Sem egy szobor, vagy egy festmény, egy pénzérme, amit a kezével megérintett. Ezt azért sajnálom. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715057411
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195160_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Két kiállítás és KO, a Honvéd nagy pofont kapott a Vasastól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195148_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jogász Magyar Péter testőreinek viselkedéséről: Egyértelműen felmerül a jogellenesség alapos gyanúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715057411
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715057411
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715057411
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715057411
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője